Két rendőr vesztette életét

Közlekedési balesetben életét vesztette a Pápai Rendőrkapitányság két körzeti megbízottja csütörtök hajnalban. A Magyargencsen szolgáló zászlós három óra környékén Nyárád községet Borsosgyőr irányában elhagyva a falu külterületén egy vaddal ütközött. Elveszítette uralmát a mintegy 60-70 km/h sebességgel haladó járműve felett, majd egy út széli fának hajtott. A baleset következtében a rendőr a helyszínen életét vesztette. A kiérkező mentők és tűzoltók mindent megtettek, hogy kiszabadítsák a körzeti megbízott teljesen összeroncsolódott gépkocsijából a mellette ülő fiatal őrmesternőt, de a kiemelés előtt az eszméletét vesztett pápai tiszthelyettes – alig egy órával a baleset után – belehalt sérüléseibe. A megyei főkapitányság munkatársai szakértők bevonásával vizsgálják a baleset körülményeit.

Rovat: