Az idén is üde színfoltja volt Kapolcsnak Teri néni udvara. Közkívánatra újra ellátogattak ide Bubutimár Éva keramikus manói, sellői. Önálló birodalmat teremtettek meg a parányi udvarban, ahol a manók éjjel nappal vigyáztak a tavitündérekre. Az aprócska kerti tó aranyhalai már régen barátságot kötöttek ezekkel a furcsa idegenekkel, akik minden évben hoznak magukkal „valaki” újat. Az idei meglepetés a sellőlány kolónia volt, illetve az „Őrangyal”. Vízimalmukat is üzembe helyezték, a fából barkácsolt mestermunka tovább fokozta a mesebirodalom varázsát.

A kapolcsi főútról közvetlen nyíló kertben nyugalmat lelhetett az ember, dacolva a tőle pár méterre tekeredő kocsisorral és embertömeggel. Órákig el lehetett – és remélem jövőre is el lehet majd – bámulni a színes „csodákat”, melyek annyi bájt és kedvességet sugároztak, hogy az ember szinte már zavarban volt.
A Manóműhely természetesen éjszaka is üzemelt. Apró mécseseket gyújtottak ilyenkor és a manók altatódalai csendültek fel.

A „jövevények” mellett láthatók és megvásárolhatók voltak még „kortárs művészien” megfestett bögrék, fazekak, teáskancsók, konyhai „csetreszek”, melyek automatikusan jó kedvre derítenék az embert minden áldott reggel. Sokunknak azonban problémát jelentett e derű megszerzésében a portékáért kívánt magas ár.

Teri néni udvarában nem mindennapi butik is volt, ahol leginkább színházi jelmezekre emlékeztető ruhák várták az embert. A tarkabarka, szokatlan, néha meghökkentő ruhadarabok kitűnően szórakoztatták a szemlélődőt, azonban kevés bátor vásárlóval találkoztam.

Remek ötletnek találtam a lefedett, „párnákkal és takarókkal ellátott” pihenő teraszt. Annyira kézenfekvő volt funkciója, hogy az ember rá sem eszmélt, neki találták ki. Mindenesetre növelte a komfortérzetet.

A Manóudvar és a színes kavalkád megteremtésében az OriginArt Galériáé az oroszlán szerep, és természetesen Teri nénié. Bízom benne, hogy a „köz” még számtalanszor „kívánja” őket vissza, Kapolcsra…