Miniszteri látogatás Veszprémben
Beküldte szerk -
Még ebben a hónapban megjelenik az állatkertek működéséről szóló rendelet, amely az uniós normák átvételére megszabott "irreálisan rövid határidőt" - 2003. márciusát - 2006. december 31-re változtatja - jelentette ki szombaton a veszprémi vadaspark új természetvédelmi mentőközpontjának és bemutatóhelyének avatásán Persányi Miklós.
A környezetvédelmi és vízügyi miniszter elmondta: a tizenegy magyar állatkertben évente mintegy 3 millió látogató fordul meg, a veszprémiben 200-250 ezren járnak egy-egy évben. A környezetvédelmi alap céltámogatásából idén 12 millió forintot kapott a veszprémi vadaspark. Részben ebből épülhetett fel a mintegy 30 millió forint költségű állatmentő központ, illetőleg a Bakony madarainak bemutatóhelye. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 30 millió forint támogatást nyújtott az állatkertnek, amelyből még az idén megépítik a flamingók és a párducok kifutóját. (mti)