„Veszprémben születtem 1957-ben, március 21-én. Szép, felhőtlen gyerekkorom volt. Megkaptam mindent: édesapám és édesanyám egyetlen gyermekeként szeretetet, az iskolától betűvetést és sok-sok kémiát. Középiskolát vakszeszélyből választottam, így lettem vegyipari szakközépiskolás. Ma semmit se bánok. Ott tanultam meg az egyetlen és csodálatos valóság tiszteletét.”

Index: Vannak, köztük sok fiatal is, akik szerint Veszprém alszik. Ugyanakkor vannak folyamatok, amelyek ébredéssel kecsegtetnek: Utcazene Fesztivál, a Vass-gyűjtemény. Milyen tervek vannak?

A.I.: Ma már nem félek kimondani: nem a város alszik, hanem azok, akik félálomban még mindig ezt hajtogatják. Ideje lenne felébredniük, van már mire. Ami a fiatalokat illeti, én egyfelől (hiszen az életem jelentős részét köztük éltem le) tudom és elfogadom, hogy ők egy speciális világot képviselnek. Nem lehet őket csak úgy begyúrni a masszába. Másfelől azért annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy ha mi itt kiállításokat nyitunk, vagy Táncfesztivált, Vivace Kórusfesztivált, koncerteket, Kabóciádét, nyári színházat rendezünk, az mind értük is van. Nem hiszem, hogy ezek ne szólnának a fiatalokhoz is. És általában is. Minél gazdagabb egy személyiség, annál elérhetőbb, annál gazdagabb számára a világ. Szeretném, ha ezt nem tartanák tanáros bölcselkedésnek. Murphy azt mondja: akinek csak kalapácsa van, az mindent szögnek néz. Asztalos-féle módosítás: akinek meg még kalapácsa sincs, annak minden csupa fal. Én olyan fiatalokat szeretnék látni Veszprémben, akik egyfelől megőrzik azt, ami csak az övék, másfelől azonban élvezni és értékelni tudják azt, amit ez a város és általában a világ kínál. Cserébe viszont nekünk el kell fogadnunk, hogy ők egy külön világ. Ennek úgy gondolom, leginkább az Utcazene Fesztivál felel meg. Ez hihetetlen dinamikusan növekvő fesztiválja a városnak, az idén a negyedik. Azt remélem, hogy úgy tíz év múlva Veszprém egyik kulturális emblémája és egyik hívó szava lesz. Sokszor elmondtam, hogy Veszprém kulturális naptárát a magam részéről csaknem késznek tartom. Hiszen ha csak futólag felsoroljuk: indul a Gizella-napokkal, aztán következik a Táncfesztivál, majd a Kabóciádé. Utána az Utcazene Fesztivál, azután az Auer Akadémia, majd a Veszprémi Nyár (benne a Vivace Kóruszenei Fesztivál), majd ott van a veszprémi Vár teljes rendezvénysora, késő nyáron van a Nemzetközi Kamarazenekari Fesztivál, majd jön a Pannon Várszínház által rendezett Őszi Fesztivál, és télre marad a Betlehemesek Nemzetközi Fesztiválja. Azt gondolom, ezt tényleg csaknem késznek tekinthetjük. Amiért azt mondom, hogy csaknem kész, az az, amiről újabban sokat beszélünk, hogy még mindig hiányzik ebből a folyamatból egy olyan nagy esemény, egy olyan lépték, amelyik messze túlmutat ennek a városnak a keretein, aminek a hívó ereje legalább országos, esetleg nemzetközi is. S ami ennek a városnak a rendezvényi életében, beleértve ebbe a rendezvények szponzorálásának kérdését is, alkalmasint új helyzetet teremt. Amikor Veszprémi Ünnepi Játékok néven egy elég nagy port felvert kezdeményezést tettünk a Pannon Várszínházzal és a Rádió Jam Rt-vel együtt, akkor tulajdonképpen ezt a léptéket céloztuk meg. Végső soron azt, hogy a veszprémi esemény-naptárat teljessé tegyük.

Index: Tudjuk, egy kft alakult az önkormányzat, a Pannon Várszínház és a Rádió Jam Rt közös tulajdonában a Veszprémi Ünnepi Játékok szervezéséhez...

A.I.: Ez a Veszprémi Ünnepi Játékok kft. Ez az egyszerűsített neve, ezen a néven jegyezte be a cégbíróság. Persze a vita nem a nevén volt, hanem a szervezeti formáján, hogy kft, avagy kht legyen. Látni kell, hogy a kht és a kft között az az alapvető különbség, hogy a kht a tevékenysége során keletkezett bevételt nem használhatja fel szabadon, hanem azt teljes egészében köteles a tevékenységére (vissza)fordítani, míg a kft a nyereségét a tagok döntése alapján szabadon felhasználhatja. Úgy láttam, ebben a vitában két kételkedő hang fogalmazódott meg. Az egyik, hogy helyes-e, ha kulturális rendezvénnyel kapcsolatban ennyire vállaltan és hangsúlyozottan vetődik fel a haszonszerzés igénye. Vajon a kulturális szférában a nyíltan vállalt haszonra törés, a nyílt és vállalt nyereségvágy nem számít-e egyfajta kulturális trágárságnak, olyan rendszeridegen elemnek, amely megbontja az egész vállalkozás természetes szépségét. Véleményem szerint nem. Azt gondolom, hogy a haszon és a nyereség vágya fontos motiváció. Ha szabad visszautalnom a rendszerváltásra, a 90-es évek legelejére, ez volt a rendszerváltás egyik lényege, célja, hogy felszabadítsunk egy, egyébként a nyereség lehetőségétől ideológiai okokból távol tartott társadalmat, hogy felszabadítsuk azt a motivációt, azt a késztető erőt, amit az elérhető, a megszerezhető, szabadon felhasználható haszon lehetősége rejt. Úgy látom, a kulturális szférában is vannak egyrészt események, amelyek soha nem fognak hasznot termelni. Ezek nem hitványak, ezek egyszerűen más léptékben, más struktúrában, másról szólnak. Ezeket az eseményeket közpénzből támogatni kell. Ez közfeladat. Vannak viszont olyan kulturális események, amelyek képesek és alkalmasak nyereség termelésére, ezeknek meg kutya kötelességük nem eltartatni magukat, hanem nyereséget termelni. És ha már így van, az a helyes, ha szabadon dönthetnek, és az a helyes, hogy miközben szabadon döntenek, elsősorban magának a tevékenységnek a céljait tartják szem előtt. Azt hiszem, ez a mi kft-nk nagyon hosszú időn keresztül visszaforgatja még a nyereséget a vállalkozásba, mert az nagyon sokáig növekvő fázisban lesz. Érdekes egyébként, hogy elsősorban a Kulturális Bizottságban volt vita erről, az alapító partnerek számára a vállalkozási forma nem volt kétséges, mint ahogyan a Közgyűlés gazdasági szegmense számára sem. A Gazdasági és a Pénzügyi Bizottság egy perc alatt tudomásul vette, szó nélkül támogatta, hogy ez a vállalkozási forma a helyes. Ez csak azt jelenti, hogy egy önkormányzatban a különböző bizottságok máshonnan és másképpen látják ugyanazokat az ügyeket, és szükségszerűen néha árnyaltabban, néha lényegileg másként viszonyulnak hozzájuk. Ebben az esetben is ez történt. Végül többséget kapott a kft., amely létre is jött, benyújtotta a Széchenyi-tervhez a pályázatát, és tulajdonképpen most már önálló életét éli.

Index: A városban több színház van, a városi rendezvényeken pedig mindig a Pannon Várszínház működik közre. Ez miért van így?

A.I.: A kérdésben benne rejlik egy fel nem tett kérdés is, hogy vajon nem diszkriminatív-e az önkormányzat viszonya a három Veszprémben működő színházhoz. Annyit tudok ehhez hozzáfűzni, hogy a Kabóca Bábszínház fenntartási költségeihez 50%-kal járul hozzá az önkormányzat, a Petőfi Színház önkormányzati eredetű fenntartói költségeihez kétharmad részben járulunk, a Pannon Várszínháznak meg nem adunk egy vasat sem. Ami a közös programokat illeti, azzal működünk együtt, aki nálunk együttműködést, és együttműködésre alkalmas programot kezdeményez. A Tánc Fesztiválja például ilyen, ezt annak idején még mint a Petőfi Színház igazgatója kezdeményezte Vándorfi László, a Pannon Várszínház vezetőjeként folytatta a munkát. Mi meg támogatjuk és fogjuk is támogatni, mert a Tánc Fesztivál érték, mert az idén már táblás házakat vonzott, és volt előadás, amit meg kellett ismételni. Ehhez képest minden egyéb mellékkörülmény. Hasonló a helyzet a Veszprémi Ünnepi Játékokkal is. Mindig elmondom, hogy ez nem az önkormányzat ötlete volt, bennünket a másik két partner keresett meg ezzel az elképzeléssel, és bár Magyarországon nincsen kifejezett "ötletvédelem", azért illik az ötlet tulajdonjogát, az ötlet szerzői jogait is tiszteletben tartani. Legalább azzal, és ez egyébként a veszprémi önkormányzatban hagyományosan elv is, hogy ha valaki támogatásra érdemes ötlettel keres meg bennünket, akkor mi azt az ötletet nem mással valósítjuk meg. Más szóval senkinek nem kell versenyezni a saját ötletének a megvalósításáért. A Veszprémi Ünnepi Játékok tipikus példája ennek, és mindaddig, amíg nem lesz okunk az ellenkezőjére, nem is fogunk ezen a konstrukción változtatni.

Index: Miért nincs mozi Veszprémben?

A.I.: Az a furcsa helyzet állt elő, hogy olyan két héttel ezelőtt látott napvilágot egy felmérés, amely szerint Veszprém a megyeszékhelyek között a második helyen áll életminőség szempontjából. Ugyanakkor meg szinte ezzel egy időben megszűnt a nagytermi mozizás Veszprémben. Ez hosszú, bonyolult történet, próbáljunk meg rendet rakni benne. Sok évvel ezelőtt született egy megállapodás az önkormányzat és a Séd Xenon kft, vagyis a Séd Filmszínház üzemeltetője között. Ez a megállapodás nem állta ki az élet próbáját. Úgy látom így utólag, hogy néhány illuzórikus elem került a magállapodásba. Ilyen volt például az, hogy a teljes jegyár-bevétel 5%-ának visszaforgatásával egy ekkora épület általános állapotát, amilyen a mozi, megbízhatóan szinten lehet tartani. Ez illúzió volt, mely az évek előre haladtával egyre több problémát okozott. Vitathatatlan az is, hogy a bérlő nem viselkedett felelősségteljesen. Tény, hogy milliós nagyságrendű tartozást halmozott fel az önkormányzattal szemben, mert nem fizette a bérleti díjat. Tény, hogy ugyancsak milliós nagyságrendű tartozást halmozott fel az áramszolgáltatóval szemben, mert nem fizette ki az elektromos áramot, és az is tény, hogy Európában elfogadhatatlan állapotokat teremtett az épület fűtése terén, mert hasonló okok miatt a társasház, ahonnan a fűtés hőjét kapta, elzárta a mozihoz vezető hővezetéket. Tény, hogy milliós a tartozásuk a filmforgalmazók felé. Eljött a pillanat, amikor ez az egész csődtömeg tarthatatlanná vált. Nagyon szerencsétlen, hogy most jött el ez a pillanat, néhány hónappal a Pláza megnyitása előtt, ami a probléma nagy részét megoldja majd. És ez a történet utolsó meghatározó eleme. Hogy a Plázára várva az egyre romló helyzetet minden szereplő ideiglenes állapotnak tekintette. Az Önkormányzat nem költött már pénzt a mozira, mert hiszen a Pláza… A bérlő nem költött már pénzt a mozira, mert hiszen a Pláza... Mindenki várt, mindenki úgy viselkedett, ahogyan egy ideiglenes helyzetben viselkedni szokás: minimális ráfordítással igyekezett a kibekkelni a történet végét. A Plaza meg nem jött, pontosabban jött, de úgy tűnik valamivel később az utolsó pillanatnál. Ez azonban nem jelenti azt, hogy tehetetlenkednünk kellene.

Index: Állítólag jelentkezett egy bérlő...

A.I.: Így van. Megkeresett egy fiatal veszprémi vállalkozó, és feltette azt a kérdést, hogy ha ő a Séd Filmszínház alsó traktusát hasznosítani tudná, természetesen most csak kamaratermi mozizás céljára, akkor lehetőséget kapna-e erre. Igennel válaszoltam, mert a minimális hiánypótlás is érték, és itt most hiány keletkezett. Másrészt egy épület számára a legkeservesebb sors, ha használaton kívül van, ha feladat, ha funkció nélkül marad. A Gazdasági Bizottság július 24-i rendkívüli ülésén meghozhatja a szükséges döntéseket, és a technikai formaságok lebonyolítása után újra kinyílhatnak a Séd mozi kapui. Vagy mondjuk, a kis-kapui, de azok jóval hamarabb, mint korábban reméltük.

Index: Pár épület üresen áll a színházzal szemben is…

A.I.: Ez nekem nemcsak azért fáj, mert herdálás, hanem mert én voltam az Oktatási Bizottság elnöke, amikor az Ének-zenei Általános Iskolát, komoly társadalmi konfliktusokat felvállalva bezártuk. Az egyik épület ez, a másik az egykori Vörös Október Filmszínház épülete. Mi akkor abban a reményben vállaltuk a konfliktust, hogy ez valami módon hasznot hoz a városnak. Nos, ennek semmi jele. Mindkét épület egy vállalkozó tulajdonába került, az önkormányzat szabad akaratából adta el neki, és abban a szerződésben, ami erről rendelkezett, nem kötöttünk ki rekonstrukciós kötelezettséget, sem ehhez a kötelezettséghez ésszerűen szűk határidőt. Vagyis nem úgy jártunk el, mint később a Vár alatti utcák rehabilitációjánál, ahol viszonylag olcsón lehetett ingatlanhoz jutni, azzal a feltétellel, hogy a rekonstrukciós kötelezettségeknek - a műemlékvédelmi előírásoknak megfelelően, szabott határidőn belül - eleget kell tenni. Ilyen szerződés híján az önkormányzat gyakorlatilag eszköztelen, vagy önkritikusabban: eszköztelenné tette önmagát. Úgy tudom, az ország minden nagyobb városában vannak ilyen épületek. A tulajdonosaik spekulációs céllal vásárolták meg őket, és most várnak. Talán ha az uniós csatlakozás után új szinten rögzülnek az ingatlanárak, nem lesz már mire várniuk tovább, de ez ma inkább csak remény és nem bizonyosság.