Mihez kezdjünk egy örökséggel? Pénzzé tegyük, vagy megőrizzük?
A döntés nem egyszerű matematika. Különösen olyan esetben, ha az örökség egy lakóház, mely az édesanya emlékét őrzi. Értéke nem csupán pénzben számolható, hanem érzelemben is. Lehet-e, szabad-e az érzelemmel üzletelni?
Bukvai Károly, nyugdíjas mérnök az anyai házzal együtt ezt a gyötrő kérdést is örökségül kapta. Az öreg lakás felerészben lett az övé, a másik rész a Budapesten élő testvéréé. Hogyan osztozzanak rajta?

Bukvai úr erről így beszélt:
– Testvérem azon a véleményen volt, hogy adjuk el, s mindenki jusson hozzá a maga részéhez. Először hajlottam erre. De valami nyugtalanított, más lehetőségeken töprengtem… Ebben a házban több van annál, mintsem elkótyavetyélje az ember az anyai örökséget, mert a pénz hamar elfogy, s nem maradt volna semmi más. Mentő megoldásként adódott: olyan tőkéstársat találni, aki a testvéremet kifizeti, a régi házat, az én közreműködésemmel, átépíti, s abban nekem juttat egy lakosztályt. A VEMÉPSZER céggel ebben sikerült megegyeznünk, az elmúlt egy esztendő alatt az újjáépítés töltötte ki az életemet. Szinte koromat meghazudtolóan dolgoztam, hál’Istennek, minden jól ment. Itt olyan ház épült, melyben lehet élni-lakni. Szegény anyám, ha lenéz az égből, azt mondhatja: „Fiam, megbecsülted az örökséget, amit rád hagytam…”

Mit jelent a szülői ház?

Az Alföldről 1964-ben költözött Balatonalmádiba a Bukvai család, akkor vásárolták meg ezt a házat. Az akkor 27 éves Károly kilenc gyönyörű esztendőt élt itt családi körben. 1973-ban megnősült, beköltözött Veszprémbe, ahol húsz évig lakott. Az egyetemen dolgozott 33 évet egyfolytában, gépészmérnöki diplomával mint műszaki ellenőr, energetikus, majd osztályvezető. Ez időben igazságügyi szakértőként is tevékenykedett az energiagazdálkodási szakterületen. A jó sors két fiúval áldotta meg: László 1974-ben, Károly 1976-ban született, csudamód mindketten március 23-án. Az „áldotta meg” kifejezés itt helyénvaló. Hogy miért? – így szólt erről az apa:
– Az Isten különös ajándéka, amit gyermekeimen keresztül kaptam. Az YFV Hungary elnöke voltam 1993-tól a dunántúli régióban, mivel a „Fiatalok a megértésért” elnevezésű egyesület alapító tagja vagyok. Ezt a nemzetközi kapcsolatot jól kamatoztatták a fiaim. Károly kiment Németországba, Hollandiába, majd Angliába, négy évet töltött külföldön, három nyelvet beszél anyanyelvi szinten. Most 27 éves, a Veszprémi Egyetem végzős hallgatója. László fiam meg kiment Ausztráliába, informatikus mérnöki diplomát szerzett, tökéletesen beszél angolul.
(Persze volt sorscsapás is a családi életében: felesége 1981-ben lebénult, s az 5-6 éves gyerekek ellátása, nevelése zömmel az apára hárult.)
A visszatérés Balatonalmádiba 1994-ben következett be, az öreg édesanya ápolása miatt. Újabb hét esztendő sorjázott, sok gonddal, sok szeretettel, sok baráti- meg közösségi kapcsolattal, mígnem az anya meghalt. Hogy mit jelentett számára a hét bő esztendő?
– Miközben nagy gonddal szerveztem, illetve végeztem édesanyám egészségügyi ápolását, több szálon bekapcsolódtam Almádi közéletébe. 1997-ben a református gyülekezetben presbiterré választottak, tevékenyen részt vállaltam a templom felújításában. 2001-ben bekapcsolódtam az itteni kóruséletbe, a múlt év elején a kórus titkárává választottak, kapcsolataim révén pályázati pénzeket sikerült szereznem az énekkarnak.

Énekkel áldott gyermek

– Úgy tudom, Veszprémben is énekelt a Zámbó-kórusban a nagy sikerek évtizedében. Mi vonzotta oda?
– A Teremtő jó hanggal áldott meg. Egészen kisgyerek voltam, mikor megtanultam és nagyanyámnak elénekeltem a „Te benned bíztunk eleitől fogva” református zsoltárt, s ezzel én lettem a legkedvesebb unokája. Általános iskolásként is kórustag voltam. Szerettem a muzsikát, minden műfaját, de legjobban az oratóriumot. Mozart Requiemjének előadása 1965-ben, az egyetemi aulában, Zámbó István vezényletével mindmáig felejthetetlen élmény számomra. Amikor Zámbó karnagy úr Pestre szerződött, azzal köszöntem el tőle: „Ilyen tíz évem többé nem lesz…”
Érdekes, hogy a műszaki végzettségű szakembert a zene és a kóruséneklés szeretete mellett a labdarúgás is bűvkörébe vonta. Debrecenben és Szegeden fiúcsapatban játszott, Balatonalmádiban kapuvédő volt, majd Veszprémben az orvos-csapatban lett jó kapus. Mindezek sok (máig tartó) barátságot jelentettek számára.

Megőrzendő hagyaték

– De térjünk vissza az almádi öreg ház újjáépítéséhez. Mekkorát nőtt? Kik gazdagodtak általa?
– Az a gondolat, hogy nem adni, hanem újjáépíteni városképbe illő házként, nagy munkával járt. A VEMÉPSZER cégben jó tőkéstársra találtam, szép és tisztességes munkát végzett. A régi épület mindössze két és fél szobából, valamint szuterénből állt, összesen 80-90 négyzetméter hasznos alapterülettel. A mostani emeletes ház, tetőtér beépítéssel együtt négy lakással szolgál, ebből kettő garzon 48, illetve 41 négyzetméteres alapterülettel. Egyik nagy lakás az én járandóságom, a többi eladásra vár. A földszinten van három üzlethelyiség, ezekben már árusítanak. A benti udvartéren két garázs és szabadtéri parkolóhely hat kocsi részére... – vettük számba a házépítés eredményét.
– Tehát a gondos, okos házépítéssel nyert az örökös, nyert a város. Hogy ki mennyiben?
– Almádi ismerőseim elismeréssel szólnak az épületről, melyen megmaradtak a régi motívumok, jól sikerült a homlokzat színezése. Számomra öröm ezt hallani, mivel a központban városi rangú építmény született. Jó volna, ha a Baross Gábor utcában hasonló megújulás folytatódna – mondta az örökös.
– És van még egy hozadéka az újjáépítésnek. Olyan érték, amit Bukvai Károly nem pénztárcába tesz, hanem a szívében rejt:
– Ehhez a lakáshoz érzelmi kötődésem van. Úgy érzem, mintha az édesanyám házában élnék tovább. Nagyon szerettem édesanyámat, élete utolsó hetében ágyához hívott, és azt mondta búcsúzóul: „Fiam, nagyon jó voltál hozzám…”
Ezt a mondatot is örökül hagyta, az édesanya aranyfényű hálapénze a fiúnak. Gazdagító, megőrzendő hagyaték.