A veszprémi nyár igazi csemegével indult. A Művészetek Háza szervezésében június 2-6. között a várban tartották a III. Irodalmi Nagyhét rendezvénysorozatát, melyen az európai irodalmi nagyhatalmak közül ezúttal Németország volt soron. Az előkészületekről és az utózöngékről, a hangulatról és a tanulságokról Kilián László irodalmi referenssel beszélgettünk.

Index: - Immáron komoly rutint szerezhettetek az irodalmi nagyhetek – előbb a magyar, majd a francia – szervezése során, ezúttal milyen újdonságok (gondok és örömök) jellemezték a sorozatot?

K. L.: - Egy hónappal a Nagyhét előtt még a bőség zavarával küzdöttünk. Hely és idő hiányában több olyan program nem jöhetett szóba, amely tovább színesítette volna a műsort. A sors különös foncsora, hogy az előre nem látható technikai és egyéb akadályok miatt néhány előadó nem tudott eljönni, de vidéki viszonylatban így is kiemelkedően színvonalas rendezvényt valósíthattunk meg.

Index: - A válogatásnál milyen szempontok voltak meghatározóak?

K. L.: - Mindenképpen a jelenhez közel álló irodalmat szerettünk volna bemutatni. A Nobel-díjasok közül ezért kerülhetett a programba a kortárs Günter Grass vagy a gyakran emlegetett, ám még mindig nem igazán megértett Hermann Hesse. Ugyanígy lehetett téma az oly divatos hermetikus költészet, a kortárs német színház, az irodalmi folyóiratok. Ezek mellé jól illeszkedtek a társművészetek kísérő előadásai a fúvósoktól a sváb népdalokon át a sramlizenéig.

Index: - A legutóbbi nagyhét alkalmával sikerült jó kapcsolatot kiépíteni a Veszprémi Egyetemmel, idén milyen tapasztalatokat szereztetek?

K. L.: - Már a kezdetektől célunk a bölcsészkar városi erősítése, igyekszünk mind az oktatókat, mind a hallgatókat még jobban bevonni a város kulturális életébe. Nem véletlen, hogy a tervezett egy nap helyett kedden és szerdán is egyetemi tanárok tartották meg előadásaikat. Érdekes és élvezetes helyzet ez mindenkinek. A professzor sem a megszokott falak között, a hagyományos rutinnal, a jól ismert közönségnek ad elő, a diák is nyitottabban hallgathatja a tananyagot jól kiegészítő, más hangvételű prezentációt; a betoppanó érdeklődő, pedig néhány órára egy szeminárium tagjának érezheti magát. Nem győzőm hangsúlyozni, hogy a kultúra inkább élményt kell, hogy jelentsen, mintsem jólinformáltságot. Ebből a szempontból nem különbözhet az egyetemista és a városi polgár.

Index: - A pénz a kulturális rendezvényeknél mindig sarkalatos kérdés, ezúttal milyen anyagi forrásokra támaszkodhattatok?

K. L.: - Mindenek előtt volt saját forrásunk – hiszen enélkül nem lehetett volna belevágni -, amelyet leginkább a Múzsák a várban rendezvénysorozat alapozott meg, de ki kell emelnem a német nagykövetség nyitott és gáláns hozzáállását, a város nagyvonalú támogatását és a német kisebbségi önkormányzat lelkiismeretes munkáját, mellyel elképesztően sokat segítettek. Albert Vendel tanácsai és Békefiné Szeitl Éva kapcsolatai nélkül bizony szegényebb lett volna a programsor.

Index: - Úgy tudom, a testvérvárosi Passauer Pegasus szerkesztőivel is rajtuk keresztül vettétek fel a kapcsolatot.

K. L.: - Ez így van. A korábban Veszprémben járt passaui képzőművészek itt hagyott Pegasus példányaiból derült ki, hogy hasonló áramlatban mozog az általunk szerkesztett Vár Ucca Műhellyel. Bár a megjelenési gyakoriságban, terjedelemben, intézményi kötődésben vannak különbségek, ugyanaz a közép-európai gondolat izgatja őket is, mint bennünket. Az első kéziratcserék már megtörténtek, de közös uniós pályázatokon is gondolkozunk. Érezhetően mindkét fél számára felemelő élmény volt a találkozás, mindenképpen lesz folytatása, hiszen visszavárnak minket.

Index: - Hogyan összegeznéd a III. Irodalmi Nagyhét tanulságait? Milyen pillanatot tudnál kiemelni?

K. L.: - Jó volt látni, hogy az előadók nagyon jól érezték magukat, a diákokat – köztük gimnazistákat – is sikerült megmozgatni, és jó néhány új arccal is találkoztunk. Fontos, hogy – hacsak órákra is – élővé vált a vár. Amikor a szerzők saját műveiket olvasták fel, akkor németül nem tudók is érzékelhették, hogy ez bizony irodalom. Karl Krieg összesen egy néhány faluban beszélt bajor dialektusban előadott verse minden jelenlévőnek nagy élmény volt. Talán leginkább egy irodalmi performancehoz lehetne hasonlítani.