Egyszer volt, hőség volt, a hajnalon innen a nappalon túl, ott, ahol a csillagok nem látszanak, mert akkora a város fénye, meg a „húszemeletes”, élt három menzás lány, három testvér. Mikor eladósorba kerültek, elindultak a Világba férjet keresni maguknak, mert furcsa időket éltek akkoriban. Mentek, mentek, mendegéltek, mígnem úrrá lett rajtuk az éhség. Betértek a menzára, tálcát vettek magukhoz, és beálltak a sorba. Ettek, ittak, jól mulattak, sört akartak. De nem volt…

Erre dühbe jöttek, és állati módon ordítozni kezdtek, mert iszonyú meleg volt akkoriban, a sör pedig hűt. A Menzás néni hiába csitította őket, a leányzók csak üvöltöttek tovább, és ekkor csoda történt. A Menzás néni Vasorrú Bábává változott –azaz levette a köpenyét-, és kikergette a lányokat a kajáldából, miközben hangosan utánuk üvöltötte: -„Ha még egyszer csak a menzára gondoltok, álljon belétek a görcs, de tálcástul!”

A Három Grácia vihogva futott felfelé a Kossuth utcán, mígnem a tetejére értek. Akkor aztán a röhögéstől és a rohanástól elfáradva megálltak a posta előtt. Éppen azon gondolkodtak, hogyan hűtsék le magukat, amikor észrevették a kis követ, amiből jött a víz. Odarohantak, és a kőre ráállva pucérra vetkőztek, és locsolni kezdték egymást a véletlenül magukkal hozott tálcákkal. Ám ekkor villámcsapásként érte őket a felismerés, hogy bizony kezükben maradt a tálca, a MENZÁN…

Ekkor HOPP, a Vasorrú Bába átka utolérte őket, és azon nyomban úgy beléjük állt a görcs, hogy szoborrá váltak, tálcástul. Tudatuk viszont tiszta maradt, és hosszú évekig azon töprengtek, hogyan lehetne az átok alól szabadulni. Mígnem egy forró, nyári éjjelen egy csapat fiatal fiú a „folyékony kenyér” szürcsölgetése közben megcsodálta feszes, kerek idomaikat, majd a lányok combjai közé dugták söreik dobozát, csak a rend kedvéért.

Aznap éjjel, mikor senki nem járt arra, a lányok végre megmozdulhattak egy kicsit. Az átok részben megtört. A Jó Tündér egy volt a „Sörösfiúk” közül, aki elmondta a lányoknak, hogy alapítványt hoztak létre, és minden városban isznak a szobrok egészségére. Persze eddig még akárhol jártak, a szobrok mind megmozdultak, csak elegendő sört kellett feláldozni a cél érdekében.

A lányok pedig még sokáig hallgatták történeteit, és azóta is boldogan gondolnak a „Sörösfiúkra”. Éjszakánként arról álmodnak, hogy az alapítvány él, és még sokan fognak sok sört inni az Ő egészségükre. Talán így egyszer majd megtörik az átok, és folytathatják az utat, amin elindultak…