Bár a tánc fesztiválja zajlott múlt héten Veszprémben, tegnap a Játékszínben, a KompMánia Cyber Gésák című előadásában mégsem kimondottan a tánc volt középpontban. Csabai Attila társulata a testszínház eszközeivel tárta elénk egy viharos kapcsolat történetét, mely két amerikai nő életét (Alice B. Toklas és Gertrude Stein) kötötte össze valamikor a húszas-harmincas években. A darab koránt sem csak egy életrajz előadása volt, hanem az abból előrevetített jövőkép bemutatása is.

Egy fekete-fehér „szobában” két fekete-fehér ruhás, fekete parókás férfigésa ül egymással szemben. Kézmozdulataik kecsesek, bájosak, begyakorlottnak tűnnek. Arcuk vastagon rizsporos (talán ezért) nem tükröznek semmiféle érzést, csak egyfajta maszkok a szemük előtt.

A nyugalmat iszonyatos erőfeszítések váltják fel: mozdulnának, de köteleik sokáig nem engedik, visszatartják őket. Végül legyőzve a szorítást kivonul a két fekete figura és feltárul egy egész más világ. Mert a két férfi-nő jelenéből átugrunk egy másik dimenzióba, ami akár a Csodaország is lehetne személyesen.

És jönnek sorra a csodás „emlékek”: mint a ruhásszekrényből a szoknyák és cipők, úgy kerülnek elő életük fejezetei is.
Két fiatal, hamvas bőrű csajszi táncol be: fiatalok, szépek. És kezdődik a pörgés, a lázadós nagyvilági élet, bunda, miniszoknya, hajóút, egyszóval divat és stílus. A szemünk előtt öltöznek, vetkőznek, és sorra jönnek az újabb és újabb történetek. Viszonyuk úgy szárnyal, mint egy hullámvasút: meghitt pillanatok, hangos veszekedések. Életükben, szerelmükben marcangolják egymást és önmagukat. A végére teljes a káosz: a „szereplők” összekeverednek, összemosódnak a „múlt” és a „jelen” részesei, kérdés marad, hogy valós és mi valótlan. A sok fekete és fehér mellett az egész cirkusz valószínűtlennek tűnik. Összefolynak a szereplők, mindenki Alice és Gertrude. De ők már a jövő gésái: érzelmek nélküli figurák, igaz helyetti műanyag élmények, melyek drum and bass-re vonaglanak.
A férfi-nők és nő-férfiak gumikötélen lógó bábokká lesznek, melyek végül kiégnek, mélabússá lesznek. Egymásnak sem tudnak kielégülést, örömet okozni.

A darab végét minden gésa összetöri saját tányérjait, melyek lehetnek saját emlékeik, saját fiatalságuk évei vagy akár értékeik, melyeket hiába próbálnak, nem tudnak újból összerakni.

A tányércsörömpölés zaja zárta a nem mindennapi darabot, mely szánalmat, keserédes ízt, szomorúságot keltett bennem. A darab szerint a jövő – vagy akár a jelen – a gésák helyét számítógépekkel kreált műsztárokkal váltja fel és ez önmagában is elkeserítő. Így tud egy darab egyszerre cyber és gésa, érzéketlen és szórakoztató lenni. Mint egy rizsporos, festékes maszk.