Az utolsó pillanatban érkeztem, mint általában. Féltem is, hogy nem lesz helyem, de aztán csodák csodájára üres volt a 108-as. Deák Krisztina filmjére olyan sokan voltunk kíváncsiak, hogy a VMK előcsarnokába kellett levonulni, és levetíteni a filmet. (Talán a nagyteremben sem vesztünk volna el.)

A nézőtéren – ki széken, ki asztal tetején – minden korosztály képviseltette magát; főleg a „szebbik nem”. Vajon azért, mert ez egy „nőies” film volt? Vagy mert a fiúkat-férfiakat nem érdekli, nem fogja meg ez a fajta látásmód? (Vagy ők inkább Lázár Ervinre voltak kíváncsiak?)

Néhány évvel ezelőtt a vizsgáimra készültem iszonyatos erőbedobással. De arra mindig szakítottam időt, hogy a folytatásos hangjátékból egy percet se mulasszak el. Aztán idén karácsonyra megkaptam a könyvet is: a tizenharmadik kiadást! Két napig sarokból sarokba kuporodva bújtam Jadviga párnájába, és próbáltam megfejteni a titokzatos asszonyt és igazságot tenni.

Nem ment. A film után sem. Csodálom Jadvigát, egyszerre érzek részvétet és megvetést iránta. Tóth Ildikó érzékletesen adja vissza ezt az ambivalenciát, ahogy – az akkor még főiskolás – Bodó Viktor (Ondriskó) is egyszerre megsebzett kisfiú és dühödt vadállat.

A korabeli helyszínek hangulata teljességgel átélhető. Az utcák, a fakeretes vonatablakok, utazócekkerek, a kovácsoltvas korlátok, a zöld tapéta, a tintásüveg, a ruhák csipkéi mind a század eleji polgárságot idézik, míg a porták, a tanya, az egyszerű viseletek a parasztok világára utalnak anélkül, hogy baromfiak vagy disznók nyüzsögnének a vásznon. A részletekre biztosan ügyelt a forgatókönyv társszerzője – egyben a regény írója –, a szociológus Závada Pál.

A film mellett szóljon: mennyivel kellemesebb látvány végignézni, hogyan öltöztetik fel a menyasszonyt, mint Zsofka kelengyéjének jegyzékét böngészni (sokan ezen a ponton adják fel az olvasást).

A film nem vette át a regény napló-szerkezetét. Ezzel eltűnik egy nézőpont – a napló rejtélyes lábjegyzet írója a filmben nem mondhatja ki véleményét (pontosabban: „nem úgy mondja ki” – akik olvasták a regényt, értik, miről beszélek, akik nem, azok előtt nem szeretném a talányt felfedni). Ezen kívül a cselekmény is egyenes vonalúvá válik. Ettől a film kevésbé izgalmas, viszont annál inkább a házaspárra irányul a néző figyelme.

A Jadviga párnája az utolsó filmje volt a Magyar Imázs Filmklubnak. Jó lenne mielőbb folytatni, az eddigieket pedig köszönjük, Reni!