Valamit el kell ismerni így elöljáróban: a jó öreg VMK bekeményített. Egyre jobb programokkal lát el minket, éhező kultúr-polgárokat. Tegnap délután nyílt meg a „Trakta” c. kiállítás, mely Szinbád-követő látogatókat hivatott szórakoztatni.

Akarva akaratlan mindannyiunkban felmerül a kérdés nap mint nap, hogy „melyik zacskó tartalmával töltsük meg, az amúgy a bográcsban fortyogó gulyáshoz szokott gyomrunkat?”. Ez bizony gyakran aprócska fellegeket kerget az ember feje fölé. Nos, aki át akar lendülni ezen a faramuci pszicho-problémán, annak ajánlom szívből e kiállítást. Pompázó színekkel, valamint szokatlan képi ábrázolásokkal kacagtat meg minket ez a recept-túra.

A nyelvezetben a 18-19. századi magyar nyelv elevenedik meg a huszadik század által ránk szabott szín-köntös alatt. Ebben a történelmi kavalkádban mindenki jól érezheti magát, aki nem éhgyomorral lépett be a kapun, bár tegnap ezen is segített a jó öreg VMK brigádja azáltal, hogy a kiállítás megnyitója után kollektív lakomán vehetett rész a nagyérdemű, a Péter-Pál panzióban. A meghívó kártyán szintén archaikus nyelvezettel tálalták a „napi menüt”, volt minden, mi egy barokk vecsernyén az asztalra kerülhet. Bár aki nem rendelkezik előzetes (konyha)nyelvtörténeti ismeretekkel – mint én – annak bizony szüksége van egy két lábon járó lexikonra, legyen ez a pincér vagy az aktuális Kedves.

Egy igazi étel oázisban járhattunk, papírzacskók és műanyagtálak valamint a gyorsaság és a praktikum miatt igénytelenné vált táplálékrengetegben. Hiszen „amelyik ételben a hozzávalókon kívül nincs szív és lélek,- az nem étel.”