Végre telt ház! Végre igényes, országos színvonalú produkció! Végre magasabb volt a nézők átlagéletkora az előadókénál (az Öreget is beleértve)! Történt mindez Veszprém városának művelődési központjában kedd este héttől fél tízig a Jazz Steps és Joe Murányi közös fellépésén.

Kíváncsi voltam a közönség összetételére, ezért már a kezdés előtt fél órával elhelyezkedtem egy félreeső szegletben, ahonnan figyelemmel kísérhettem az érkezők korát, ruháját, társaságát, mozgását, akár társadalmi hovatartozását is. A hetvenes, kopott zakós nyugdíjastól a garbós, vadító, húszon túli vöröskén át, éppúgy megjelentek a kockásinges ötvenesek, mint a kiskosztümös közép(kor)osztály képviselői.

A helyben készülő lemezfelvétel(!) miatt agyon mikrofonozott-kábelezett színpadképet kitűnően ellensúlyozta az első szakaszban önállóan fellépő Jazz Steps muzsikusainak vidámsága, könnyednek tűnő mozgása. A fiatal, ugyanakkor máris szinte ideális hangú Urbán Orsolya énekesnő még messze nem mondható igazi frontembernek, de a zene iránti szeretete és alázata benne is oldotta a felvétel miatti – az első blokkban nagyon is érezhető – feszültséget, pontosság-kényszert.

Különösen a fúvós szekció három tagja volt elemében, akiknek gesztusai mosolyt csaltak az egyre inkább interaktívvá váló előadásba fokozatosan bekapcsolódó nézősereg arcára. Az első fél óra után fokozódó türelmetlenség – különösen az éltesebb korúak esetében – azonban egy másfajta aktivitást is kiváltott a közönség egy részéből. Azonban mielőtt ez halhatóan felszínre tört volna, megjelent – nyugodtan írhatom így – az élő legenda: Joe Murányi.

A látványos belépés, az élcelődve viccelődő hangvétel, az életöröm vidám stílusa, a virtuóz klarinétjáték, a zenekar apró mozdulatokkal történő hatásos irányítása mind-mind az bizonyítja, hogy a fenti jelző nem véletlen. Hiába olvasott, hallott, tudott Róla az ember sokat, nem ismerhette meg addig, amíg nem látta, hallotta, érezte egyéniségét, játékát, muzsikáját. Történeteit a városunkban tett sétáiról (például az „öngyilkoshídon”) éppen olyan könnyedséggel mesélte, mint emlékeit a 30-as évek jazzlegendáival folytatott beszélgetésekről, zenélésekről (például „a Lajossal, az Armstrong Lajossal”).

A Jazz Steps muzsikusainak hozzáértését nemcsak a Mester iránti tisztelet – minden mozdulatát, apró trükkjét csodáló tekintetek követték a színpadon is –, de az Öreg hirtelen ötleteihez és fantasztikus zenei repertoárjához történő alázatos alkalmazkodás is bizonyítja. A becsúszó apróbb hibák még életszerűbbé tették nemcsak a koncertet, de a lemezfelvételt is, hiszen hogy egy klasszikust – ha nem is szó szerint – idézzek: A tökéletes zenélés megöli a jazzt, begyakorlottnak mesterkéltnek tűnhet, s nem lesz olyan igazán élő muzsika, amiből éppen az erejét meríti /Joe Murányi/. A jazzre oly jellemző improvizáció, a spontán belépések, váltások igazi örömzenét varázsoltak a VMK nagytermébe, amit a közönség kétszeres visszatapsolással hálált meg.