„Akik bíztak benne, lehidaltak biztosan” – áll valahol a Magyar Narancs 2002. júliusi számában. A mondat telitalálat, ugyanis Marton László Távolodó írta annak idején – igaz, egy zenészről – a kijelentés azonban az ő estjével kapcsolatban is stimmel. Ugyanis az a 3 fő érdeklődő, aki bízott Távolodó izgalmas személyiségében, és ellátogatott a minap a VMK-ba, nem csalódott, sőt! Távolodó nem csupán a világzenéről, a zenekarokkal való kapcsolatáról mesélt, hanem bemutatta szépírói oldalát is. Közvetlenül, tüneményesen…

Marton László Távolodó köszöni szépen, megvan, éppen egy könyvön dolgozik, melynek címe az alábbi lesz: Ezeregy rémes éjszakám legszebb meséi - avagy: Hogyan csöppentem a világzenébe? Na tessék. Lám, szépírói munkálkodását újrakezdi! Mi az, hogy újrakezdi? Távolodónak ugyanis 1985-ben jelent meg az utolsó szépirodalmi műve, ezt követően csak a zenéről írt. Úgy érezte, ha abba kell hagyni, nincs mese, abba kell hagyni.

Aztán tavalyelőtt hirtelen kórházba került és padlót fogott: mi lesz, ha érte is eljön a kaszás?!? Úgy érezte, van még egy könyvnyi adóssága… És lám, néhány hónapon belül kész is lesz a mű! „Na ja. Nem szoktunk rosszul járni, amikor egy művésznek kínja van.” – írta a MaNcs-ban 2001-ben. A sors fintora, mi? Most ugyanazt mondhatjuk rá is, amit ő hajdanán egy muzsikusról írt. És miről ír? Hú, hát röviden és tömören az életéről: önmagáról, a szerelmeiről, a faterról, a barátságról, árulásról, a felmenők zsidóságáról, ja és persze a zenéről. Na és? – mondhatnánk, nekünk is volt az életünkben Grün Ildi, Molnár Laci, meg Kovács Marika, faterról nem is beszélve. Na, és? Aki ismeri Távolodó stílusát, annak felesleges, aki meg nem, annak meg nem érdemes magyarázni, hogy jó, mint az állat, úgyse hiszi. Az utóbbi egyébként vegyen kezébe legalább egyszer egy Narancsot, oszt megtudja, mi a jó!

És mi van a zenével? Él és virul! A világzene meg pláne! Ennek illusztrálásaként néhány filmecskét meg is néztünk, jobbára a Szigetről. Hogy miért onnan? Hát, mert Távolodó a Sziget Világzenei Színpadának felelőse. Tudta a kedves olvasó? Na, akkor most már tudja! Sorjáztak a képek: előbb Muzsikás, majd Klezmatics, Loyo, Ando drom… No és persze Távolodónak mindegyikhez van története is. Olvasó drága, hallotta például, hogy a Muzsikás együttesnek, akit a magyar népzene jeles képviselőiként tartunk számon, magyar zsidó népzenét bemutató albuma, sőt filmje is van? Na, ugye hogy nem! És azt, hogy a világzene szó honnan a kiskukutyinból ered? Hát kérem, anno a nagyobb cégek zenefelelősei brénsztormingoltak egy jó nagyot annak érdekében, hogy lehessen marketingelni ezt a fajta mjúzikot… Kb. ilyen ismeretekkel lettünk gazdagabbak az esten.

Tartalmas este volt, az fix. Az a 3 fő érdeklődő, egye fene, adjuk még hozzá Távolodó helyi író haverját(?), no meg a szervezőt és a technikust – sz’al az a sok ember igencsak jól érezte magát: néhol irodalmárnak, néhol muzsikusnak képzelve önmagát. S hogy még egy, 2000-ből származó, Marton László Távolodó idézettel zárjunk, a konzekvenciát levonva: Távolodó „meg volt kajálva tollastul-bőröstül”.