Nemsokára nyílik a McDonalds Veszprémben. Jó, ennél nagyobb tragédiákat is látott már ez a város, de valahogy engem elégedettséggel töltött el, hogy ennek az amerikai szabványkaját ontó láncolatnak a karjai még nem hálózták be szülővárosomat. Most már nem lehetek elégedett.

Feltétlenül a belvárosba kellett bepréselni, az egyetlen még szabad telekre. Mintha a központ nem lenne elég zsúfolt McDonalds nélkül is. De még ez sem igazán zavar.

Nagyon nem tetszik viszont, hogy a Megyei Kórház közvetlen szomszédságában építették fel. Az örökké ott berregő járgányoktól (mert ugye McDrive is lesz) nem biztos, hogy megfelelő nyugalom lesz a kórház környékén. A mentőautók számára eddig sem volt könnyű az intézményt megközelíteni. Most a nagyobb autósforgalom miatt ez még nehezebbé válhat.

Van még egy dolog, ami sokkal fontosabb és szomorúbb ennél. Manapság McDonaldsba járni nem szükséglet, hanem divat. Mindenféle idióta reklámmal még nagyobb fogyasztásra sarkalják a közönséget. Idétlen egyenruhába bújtatott kölykök széles műmosollyal köszönnek el a pult mögül: Szia, gyere máskor is! Ő ezt természetesen nem így gondolja, de erre programozták be. Egyértelmű, hogy ez a hely nem a komolyságról szól.

Viszont ha egy pár lépéssel odébb megyünk, a helyzet sokkal komolyabb Orvosok, betegek együtt küzdenek, a folyosókon hozzátartozók remegnek, sírnak, reménykednek szeretteik életéért. Az alagsorban élettelen testeket boncolnak, egy másik helyen óriási küzdelem árán új életek indulnak el. Minden reggel egy újabb dráma kezdődik. A szomszédban pedig az a legnagyobb gond, hogy vajon Harry Potter vagy Yoda van krumpliszacskóba rejtett kis kártyán.

Valahogy ugyanígy éreznék, ha mondjuk, valaki kitalálná, hogy Pesten az Andrássy úton a Terror Háza mellé telepítene egy Disneylandet. Mielőtt hasznot húzunk, mérlegeljük az emberi tényezőket, ne felejtsük el, hogy az ember még mindig a legfontosabb ezen a planétán.