Tálca sör, unikumos Kisgömböc, háromnapi hideg élelem, edzett fenék- és nyakizmok, valamint kalandvágy, jókedv, bátorság, optimizmus és jó adag türelem. Semmi más nem kell ahhoz, hogy valaki a Fotex KC Veszprém fanatikusaként vállalja a Koldingig tartó utazást a Bajnokok Ligája negyeddöntőjére.

Csütörtök este (Sárkány)könnyes búcsú a haveroktól a Halle Sörözőben, még egy utolsó hazai kábelezés, majd mielőtt fellépnék a lépcsőre, azért megbecsülöm a busz csomagtartójában felhalmozott sörtartalék nagyságát. Az ember sose tudhatja (egyszer volt rá példa, hogy már oda úton kifogyott a készlet). Büszkeségem – miszerint milyen sok utast ismerek – akkor szállt el, amikor rájöttem, hogy alig huszonegynéhányan vágunk neki az útnak. Mivel a másik társaság sem telt házzal (ők 40-en voltak) indult el, ez azért nem emlékeztetett a régi időkre. (Hja kérem akkor még nem volt repülőzés). Sebaj, legalább kényelmesen elférünk.

Az indulásnál kézben tartott üvegek sokszínűségét elnézve (a Bárka és a Cimbora rövidital kínálata egyben) hamar kiderült, hogy többen is neveznek a „Márkónál Már Kóma” nevet viselő interaktív játékba. A nagycenki kocsmában már a teljes társaság (sofőrökkel együtt) ropta a zenegépből üvöltő lakodalmas zenére a helyi alkeszok legnagyobb örömére. A hitelességhez az is hozzátartozik, hogy itt már jó pár emberkének tűzkövet kellett cserélni a torkában.

Az úton mulatáson, megálláson, vitán és békülésen kívül semmi különös nem történt egészen Hannoverig, ahol péntek estére szálltunk meg. Itt volt, aki rasta-parókában és gülü-szemüvegben lejmolt egy bevásárlóközpontban, volt, aki a magyar-lengyel (pálinka-vodka) barátságot ápolta négy szobában párhuzamosan, és volt olyan is, aki – miután egyetlen magyarként tudott kocsmában berúgni – annyira horkolt, hogy szobatársai kihúzták a folyosóra.

Szombaton esőre, bűzre és Dániára ébredtünk, még a tenger is be volt fagyva. Az első üdítő pillanatokat a koldingi ifi lánycsapat edzésének megtekintése jelentette. A meccs kezdése előtt egy órával a büfében mintegy 150 veszprémi (székely és horvát „vendégmunkásokkal” kiegészítve) ivott-vedelt vérmérséklet szerint, bőséges anyagot szolgáltatva az ilyesmit ritkán tapasztaló dán tévéseknek. Különösen Vörös-Fehér Gandalf és a Bob Marley Jamaicarum Nyugdíjasotthon közös fellépése; a SamSÖRite táskakollekció bemutatója; valamint a helyi mozgássérülteket turbósítva tologató bakonyiak produkciója nyerte el inkább az operatőrök, semmint a szerkesztők tetszését.

A meccsnek vége lett, lementünk Targiába, majd ismét a szeszhez menekülve a 17 órás hazaúton kizárólag olyan vidám nótákat énekeltünk, mint például a „ Hej temető, temető”, a „Szállj az apám fejfájára”, vagy a „Mi falunkban mindenki feketébe jár, a mi falunkban mindenki sír”…