És a kultúra legyen élmény. Szemben a manapság polgárjogot nyert jól informáltsággal, amit szeretnek kultúráltságnak beállítani. Legyen a karnevál szellemi mulatság is, ahol egy a vendégek között Ganümédész, az olimposziak második pohárnoka, az élet vizének mixere, az ambrózia vincellérje.

A francia ínyencek egyiptomi örökhagyókra hivatkozva vélik tudni, hogy az ambrózia – amely halhatatlanná tehet – mandulából, tejből és mézből készül. Ezek összevegyítése közben bódul el az amúgy Zeuszt is megigéző szépségű ifjú, immár a bájital avatott mestere. Elbódul azért is, mert itt a farsangban lám, az ő ideje járja, ő maga a vízöntő jegyének allegóriája. Kever és itat február 18-ig vagy tovább is, minthogy áll a bál.

Az allegória-Ganümédészt pedig látjuk a buli félreeső szegletén, amint az egyik edényből a másikba önti a csodaelegy újabb komponensét a saját és mások mámoráért. Mozdulatában fel kell sejlenie a Nílus forrásvidékének, ahol a nagy folyam születésének misztériuma, feldereng a görög istenanya édes melle, amelyből az égi utat ontja, de emlékeztet az áttöltéssel bíbelődő a hetes titkát rangjának jeleként hordó Mértékletesség figurájára is.

És a belső derű bálján a bódult vincellérben kísért meg a Mértékletesség, hiszen ő is korsóból korsóba tölti a folyékony szert. Igaz vízöntő a mulatságban is, mivel úgy hoz frászt a hideg logikára, hogy felcseréli jelképeit. (– Talán ezért hasonlít a Zeusz által megkívánt fiúcska története a Shakespeare-féle, botránkoztató Oberon és az indiai váltott gyermek párosa miatt kirobbant vitához. –) Felcseréli – ahogy az igaz farsangokban dukál – a szívre rendelt Nap-jelet és a homlokra utalt, földi hatalom négyzetébe kerített égi-erő háromszöget.
Így lehet varázslat, amikor bódul a bájital felelőse.