E hét keddjén olvastam megyénk egyetlen napilapjában, hogy Veszprémben százhúsz-százharminc hajléktalanról van tudomása a hajléktalanszálló vezetőjének. Tovább is siklottam volna a dolgon, ha pár nappal később, ugyanabban a lapban meg nem jelenik egy rövidke cikk, miszerint dr. Mikola István előadást tart Veszprém egyik főiskoláján, Egészségesen élni jó! címmel. Ezek után egy kicsit eltűnődtem a témán.

Kazal Kolos, a veszprémi hajléktalanszálló vezetője a cikkben azt nyilatkozta: "A közeljövőben a hajléktalanok számára nappali melegedő létrehozását tervezik Veszprém belvárosában". Sajnos, ezt el is tudom képzelni. Valószínűleg Ő és még néhány az ügyet szívén viselő ember hisz ebben, mert azoknak, akik ezzel hitegették, a döntéshozóknak már nem kell sokáig kibírniuk (egy-két hajléktalan meg nem számít), és kihúzva magukat (már amennyire ez gerinc nélkül lehetséges) tárják szét majd karjukat: "De kedves Kolos, hát már nyár van, minek ide nappali melegedő?!"

Mint járókelő többnyire két lehetőség közül választhatunk. Vagy kisegítjük őket, vagy nem. Ilyenekre gondolunk: Miért nem szerez magának valami munkát?… Nem adok, úgy is piára költené, stb. De ezek az emberek maguktól munkát már nem tudnak keresni. Elhiszem azt, hogy még a legelején érdeklődtek, próbálkoztak, de hallottam én már olyan diplomásról, aki a kétszázadik negatív élményű állásinterjú után elment zöldséget árulni. Nekik viszont a magánszféra nem ad(hat) lehetőséget, ezért kell az államnak, önkormányzatoknak segíteni őket. Hogyan?

A 60-70-es években az egyetemisták, orvosok lapátolták el a közterületekről a havat telente. Vagy mert kellett a kiegészítő, vagy csak heccből, mivel addig is együtt a társaság. Nem vagyok hülye, tudom, hogy ma már ez nem működne, ezért egyszerűbb lenne ötven hólapátot venni, és szépen kiosztani a területeket a hajléktalanok között. (Azért jutott eszembe ez a megoldás, mert a hírek arról is tájékoztatták a kedves olvasót, hogy a közútkezelők azon túl, hogy minden évben váratlanul éri őket télen a hó, százötvenmillió többletkiadáshoz "jutatták" a megyei önkormányzatot.). Ebből az összegből a téli munka mellett simán fel lehetne újítani (haszon nélkül!) egy régi, önkormányzati tulajdonban lévő épületet (ezeknek az embereknek ugyanis nincs szükségük jakuzikra).

Hazánkban egyre több helyen merül fel, hogy megéri börtönöket építeni. Úgy tudom, a börtönből szabadult emberek azzal a pénzzel jönnek ki, amit odabenn gombvarrással, asztalosmunkával, stb-vel megkeresnek. A gyárak azért hagyják el országunkat (hozzátéve, mindenhol így megy), mert keletebbre olcsóbbak a munkabérek. Két olyan munka, melyekkel a mai hajléktalan-kérdést hosszú távon megoldaná az ország, mint munkanélküliség-csökkentő és mint „imázsépítő” tevékenység egyben.

Hallom a "nagyok" válaszát: "Ha ez ilyen egyszerű lenne!" Hát igen, agy és időráfordítás nélkül nehéz is olyan kérdéseket megoldani, melyeket a fejlett országokban sem tudtak. Miért nem kéri a város, megye a lakosok segítségét?

Ui.: "Kedves polgárok! A város, a minden évben egyre jobban elnehezedő hajléktalan helyzet megszüntetése érdekében, egy épületet szándékozik a rászorulóknak adni, és vállalja hogy munkát biztosít nekik, ehhez azonban az Önök segítségére is szükségünk van!"

Ui2: Senki nem ajánlja fel adója egy százalékát ezeknek az embereknek segítségnyújtás gyanánt, amíg nincs az általa megválasztott és később meg nem választott "nagyoknak" egy koncepciója a helyzet megoldására. Közösen vagy sehogy.

Ui3: Addig is: szemeket becsukni!