A Magyar Imázs Filmklub szerda este mutatta be a VMK-ban Szabó István legújabb filmjét, melyet a hazai elzárkózás miatt teljes egészében külföldön kellett leforgatnia, nem kisebb nevekkel, mint Koltai Lajos, Harvey Keitel, Stellan Skarsgard.

Szabó István nem változtatott azon álláspontján, hogy lehet témát találni a Mephisto után és mellett. Filmünk középpontjában egy világhírű karmester, Wilhelm Furtwangler, az őt szembesítő amerikai tiszt és a kérdés áll: Bűnös-e a művész, aki a zenét és hazáját (az ezzel járó nácikkal kötött kompromisszumok mellett) választotta a menekülés helyett?

A műben a rendező a nyers racionalista gondolkodásmódot képviselő amerikai tisztet ereszti össze a szenvedélyes művésszel. Szabó a filmben a „náci-gondolkodást” az amerikai beszédébe, mimikájába, viselkedésébe ágyazta bele, jelezve ezzel egy olyan egyszerű tézist, miszerint a történelem ismétli önmagát. (Abban biztos vagyok, hogy amerikaiak nem vettek részt a film elkészítésében).

A náci zászlókat felváltotta az amerikai zászló, a németek élni akartak újra, eközben a felmentők a bűnösöket keresték – ahogy hazájukban a kommunistákat. De itt is csak az embert találták a kompromisszumra kész, a másik karmesterre féltékeny, megtört karmester személyében.

Koltai Lajos elképesztően gyönyörű képekkel utaztatott minket vissza a II. világháború utáni Berlinbe, ahol a két főszereplő játéka maga volt a történelem egy-egy részlete.

Egyetlen nagyobb hibát tudtam csak felfedezni a filmben, konkrétabban Szabó István filmrendező munkájában. A mozi legvégén – ahol konkrét választ a néző nem remélhet ilyen fajsúlyos kérdésben – a rendező kétszer játszotta le az utolsó, korhű (Wilhelm Furtwangler fekete-fehérben, „élőben”) képsort. Ebből a cselekedetből én csak azt tudtam levonni, hogy Szabó István nem hitt abban, hogy másodszor is megnézik majd Szembesítés című filmjét.

(Sajnos, én legalábbis így gondolom.)