Hála a tér-idő kontinuumnak évente egyszer – úgy február tájékán, amikor a sajtóban a filmszemle szó x az n-ediken fordul elő – szöget üt a fejünkbe a gondolat, hogy bizony ám, létezik olyan, hogy magyar film! Ilyenkor jobb esetben fogjuk magunkat és előre kitervelt szándékkal nekiveselkedünk a műsorújságnak és vadul átböngésszük a programot, hogy (újra) megnézhessük kedvenc honi alkotásainkat. Rosszabb esetben egyik ismerősünk – mert legalább egy magyar-film rajongó biztos van n-sugarú környezetünkben – sarkall egy-két cím, sztori feldobásával tévénézésre minket. Így, vagy úgy, de van mit nézni!

A „filmdömpinget” személy szerint az Anyád! a szúnyogok levetítésével tekintem megkezdettnek. Ez a Jancsó-Hernádi-Grünwalsky fémjelezte film ugyanis bemutatta mitől döglik a légy, vagy bocs: a szúnyog, a nagytatus, a gyereket akaró nő, no meg a nagytata hamis lóvéjára pályázó zabigyerek és maffiózó haverjai! Szóval volt benne minden, amitől igazán magyar, a magyar – filmben legalábbis! Mint egy vásári forgatag! Mit forgatag, cirkusz! Filozófia, családgyilkosság, falusi turizmus, pipettázó modern orvostudomány, az Egy szál harangvirág-ot mosógép és fúrógép segítségével játszó ipari zenekar, filmes trükkök, Horthy-korszak, karvalytőke, a rockkirály Lovasi Lagzi Lajcsival egyetemben, na meg a Rákóczi-induló. Ja, és idéztek Gárdonyitól is – mindezt másfél óra leforgása alatt, igazán szabadon, testvériesen, egyenlően…

De a mesének még nincs vége, ahogyan Mikibácsit és Gyulabácsit ismerhetjük. A két igazán magyar sírásó, iparmágnás, melós stb. stb., szóval Kapa és Pepe, valamint Emese története folytatódik. No nem igazi a folytatás sem, hiszen csak a szereplők ugyanazok, no meg a helyszín: valahol Mitteleurópában, kis hazánkban, Magyarországon játszódik a cselekmény. A sör meleg, a rendőrök korruptak, a pénz jelenti a hatalmat, a tudás egy árva buznyákot sem ér, max. annyit, hogy valaki meg tudja különböztetni a pázsitot, a dudva-muhartól, meg talán tudja, hogy Észak-Afrikában a berber törzsek újszülöttei hófehérek, és csak néhány hónap után sötétedik be a bőrük; míg itt, Közép-Kelet-Európában az emberek lelke sötétedik be néhány évtized után…

Az utolsó vacsora az Arabs szürkénél című filmben kivonatosan ott vannak a honi kultúra jeles képviselői, lsd. Ganxsta, Sub Bass, Lovasi, Ladányi Andrea, Ferenczy György, Szigligeti Tánctársulat, Galkó Balázs …, s szól a zene is „Mikibácsi Kusturicaként autóztatja körbe a Savale Fanfare-t Budapesten, fel egészen a kibelezett SZOT-szállóig. Gazdag amerikai filmesek biztos leromboltattak volna egy szállodát, hogy legyen ilyen helyszínük, itt nem kellett, még csak megtalálni sem.” (magyar.film.hu) Az igazán szórakoztató, elgondolkodtató film a megfiatalodott Jancsótól szerdán a Duna TV műsorán, a Filmszemle 2003 sorozat méltó befejezéseként lesz látható. Kár lenne kihagyni, mert különben nem tudnánk meg, hogy mitől és miért „operettország” kishazánk, sőt arra sem derülne fény, hogy az Arabs szürke korántsem egy fogadó, hanem egy BKV busz…