Már évek óta kínzom magam azon, hogy megtudjam: Mitől lesz egy művészeti irányzat feminista? Ezért is örültem a VMK kedden indult – "Feminizmus a filmművészetben" – sorozatának, melyből reményeim szerint Y kromoszómás agysejtjeimnek is lesz némi esélye halványka választ kreálni a fenti kérdésre. Nem sikerült. Még!

Sokat elmond a feminista filmművészetről – ha egyáltalán van ilyen –, hogy kis hazánkban egy filmtörténész, Vincze Teréz a legelismertebb esztétája. Az ő bájos felvezetése után kezdődhetett a "Thelma és Louise" című Ridley Scott produkció bemutatása a kis számú, de annál érdeklődőbb publikumnak.

Néhány színész (S. Saradon, H. Keitel, B. Pitt) és a rendező személye arra bíztatott, hogy talán az amerikai feminista irányzat (pragmatizmus) mellé be lehet a filmbe olyan európai érzületet (feminista pszichoanalízis és szemiotika) csempészni, amit például a regényekbe nem. Az amerikai feminista irodalom ugyanis semmi mást nem tesz, mint a nő férfiként való viselkedését mutatja be, mind a nyelvezet, mind a szexualitás terén.

A film szavak nélkül tud többet mutatni az érzékeny női értékrendből a fényképezés, a megválasztott hanghatások, a színválasztások által.

A road movie alap kitűnő lehetőséget ad a megszokottól eltérő helyzetbe kerülő szereplők személyiségének, viselkedésének megváltozását (Uram bocsá' jellemfejlődését) bemutatni szándékozó rendezőnek/forgatókönyvírónak. Ezt Scott teljes mértékben ki is használta, méghozzá úgy, hogy Thelma és Louise öltözködésében, hajviseletében, mozgásában beálló szakaszos változások érzékletesebbek, hatásosabbak voltak, mint a főszereplők magatartásában, szóhasználatában egyre durvábban jelentkező "férfiasodás".

A szinte kizárólag negatív férfi karakterek (falusi műmájer giggolo, uralkodni vágyó sportrajongó férj, beképzelt szexéhes kamionsofőr, szélhámos nőcsábász szépfiú, túlbuzgó beteges FBI ügynök, határozott "náci" macsóból összetört bőgőmasinává avanzsáló gyáva közrendőr) közül egyedül a nőket üldöző nyomozó mutatkozik szimpatikusnak, leginkább emberi és - a nőknek oly fontos - őszinte érzelmei miatt.

Az apró, ugyanakkor jellegzetes motívumok (a gyűrűk, a háttérzene énekessel vagy énekes nővel, kopár és zöld tájak változása, alkoholfogyasztás: a koktéltól a literes whiskey-ig) mellett a szituációs gegek is (tévét néző férfiak és a távkapcsoló, vagy egy mulató női WC-jében a tükör) a férfi-nő ábrázolásnak voltak élvezetesen alárendelve.

Kiemelném a tájak és az erotikus jelenetek – kifejezetten nőknek szóló – fényképezését, amit csak egy-két sajnálatos hollywoodi elem (felrobbanó kamion, az utolsó egy perc lassított felvétel az ilyenkor szokás futással és röpülő autóval) tudott elrontani.

Bár még nem tudom, mitől lesz egy film feminista – az is lehet, hogy én küzdök fogalomzavarokkal –, de még csak egy szépreményű sorozat elején tartunk, amitől – állíthatom –mindnyájan okosabbak lehetünk.