Az elmúlt héten tisztelettel adóztunk a 2. magyar hadsereg és minden II. világháborús áldozat emlékének a Requiem egy hadseregért című színdarabbal. Nemeskürty azonos című regénye alapján készült előadást a Latinovits Zoltán Játékszínben, a Veszprémi Felolvasó Színpad előadásában három alkalommal láthatta a helyi közönség.

A darab megdöbbentően tiszta, őszinte és páratlanul lebilincselő volt. Nem kis mértékben köszönhette népszerűségét témájának és annak, hogy történelmi tényekkel, korabeli katonapolitikai feljegyzésekkel tette hitelessé az író, Nemeskürty István. A színdarab különös hangulata Hegyeshalmi László rendezői munkája nyomán teremtődött meg, fantasztikus, értő és sodró lendületű előadása pedig Ferenczy Csongor, Hegyeshalmi László, Keresztes János és Lukács József színművészek munkája nyomán született meg.

Az eredetileg hetven nézőt fogadni tudó Játékszínben legalább százan voltunk csütörtök este. Közöttünk ültek a pápai VII. huszárezred II. világháborús hagyományőrzői is.

Az előadás után velük és egy szintén jelenlévő túlélővel tudtunk beszélgetni az előadó színészekkel együtt a játékszín büféjében egy pohár fröccs mellett. Föl-föltörő emlékei nem egyszer könnyet csaltak az idős úr szemébe. Ahogy fiatal katonaéveiről mesélt – a tréfákról amiket egymással űztek, a hadszínterek borzalmairól, a lágerévekről és amikor végre véget ért a háború, a megaláztatások további lelki kínjairól –, megelevenedett a múlt. Számunkra érthetetlen, groteszk valóság tárult fel, a valódi világ, amit mi tettünk azzá.

A színdarab során is sokszor elhangoztak a korabeli újságok cikkei, ahol Európa érdekeire hivatkoztak, amiért helyt kellett állnunk a frontokon, több ezer kilométerre a magyar határtól. (Ekkor a náci Németország, élén Hitlerrel jelentette a legnagyobb erőt Európában, és fel sem merült senkiben(?), hogy ez másképp is lehet egyszer.)

Aki a hetet vasárnap a fél tizenkettes szentmisével zárta a Regina Mundi templomban, a görög katolikus tábori lelkész és a honvédség megjelent tagjainak verses emlékimájával, és Márfi Gyula érsekatya szentbeszédével szintén méltón megemlékezhetett a mártírokról.