Se sírni, se kacagni

Baj László (1968. 01. 03.)


Arcomba beleöregedett
Ráncok már jelzik,
Hogy rosszul gondolt életemnek
Fásult napjai
A feledésbe fognak hullani.

Nem olvasnak belőle szépet,
Semmi igazit,
Csak sörhabba merített képek
Ittas lapjai
Bámulnak rájuk; tán jobb lesz hagyni.

De bevárom a végítélet
Kék harsonáit,
Egy böffenettel felébredek,
Mint a hajnali,
E rosszul csapolt élet, papjai;

S egy angyaltól gyógysört rendelek,
A vesém már porzik,
S elmerengek az ítéleten,
S nem fogom hagyni,
Hogy italomba beleigyon bárki.

Mindezt így véltem egy reggelen,
Mikor csipáit
Törölgettem részeg szívemnek;
S nem mertem sírni
Se magamon, s nem mertem kacagni.

Rovat: