Félelmetes. Nem félelmetesen jó, még csak nem is félelmetesen rossz, hanem önmagában, egyszerűen: félelmetes, hátborzongató – legalábbis néhány jelenete a Harry Potter és a titkok kamrája című családi filmnek. Családi film? Hát… feltéve, ha minimum 14 évesek nézik…

Azt a filmet, ahol egyes jelenetek láttán még a felnőttek is megijednek, nem tudom, lehet-e gyerekeknek ajánlani. Hogy miért lehet borzongani? Hát kérem, vannak egyszer azok a bizonyos vérrel (!) festett falfeliratok, amely szerint a varázslótanoncok egy része halálra van kárhoztatva, aztán van valami titokzatos kamralakó, ami állandóan azt suttogja az ódon várkastély falai között, hogy ölni, ölni… Családi film tehát? Gyerekeknek való? Nem hiszem! Sőt! A 12 éven aluliaknak semmiképpen sem ajánlanám, holott elvileg nekik (is) szól a mese. Na jó, ez a film kis része. Kis része? Az, de sajnos ugyanakkor központi része is…

A sztori ugyanis az elsőhöz – és az eddig megjelent J. K. Rowling sztorikhoz – hasonló: legyőzni a Roxfort-ot, Harry Pottert és a barátait stb. stb. fenyegető azt a bizonyost, azt a Tudodkit! Csak itt kicsit komolyabb, mondhatni véresebb a helyzet… Persze a film emellett az iskolai élet szépségét és árnyoldalait, az intrikákat, a barátságot és az összetartást is bemutatja. És hát ettől lesz (lenne) igazán családi a movie: az olyan szép és nemes gondolatoktól, üzenetektől, amelyek a barátság fontosságáról, a valaki mellett kiállásról szólnak, no meg persze arról is, hogy nem minden arany, ami fénylik. Tudniillik, hiába jóképű és híres az új tanerő - Gilderoy Lockhart -, nem biztos, hogy minden igaz, amit állít…

A film jobb, mint az első – tény és való. Látványosabb, jobban kidolgozott, mozgalmasabb képek sorjáznak. Számos trükköt, animációt is bemutatnak Christopher Columbus vezetésével a stáb tagjai. Az ügyes számítógépes grafika által igen helyes lett Dobby, a rabszolgasorsban sínylődő házimanó, a tündérmanók, vagy éppen a csecsemőkorban lévő mandragorák tömkelege is … csak azt a néhány snittet (sztori-részletet) tudnánk elfelejteni…