A Veszprémi Színház idei második bemutatója A kölyök című musical volt, amit október óta tekinthet meg a közönség. A kölyök egyik szereplője Bernscherer Tibor, aki három társával együtt idén szerződött a Veszprémi Petőfi Színházhoz Békéscsabáról.

- Hogyan kerültél Veszprémbe?

- Az iskolánkban a végzős hallgatókról minden évben készül egy brosúra, amit az igazgató szétküld színházakhoz, ezen kívül mi is feladtunk egy-egy levelet, amelyben meghívtuk a vizsgaelőadásunkra a színigazgatókat. Ez elkerülhetett ide Veszprémbe is. Ezek után beszélgetésre hívott bennünket Kolti Helga, színházunk igazgatója. Elhoztuk a minősítő vizsgánkról készült videofelvételt is, amit megnéztek, és az alapján szerződtettek ide hármunkat erre az évadra.

- Már tavaly is játszottál a városban, a Játékszínben!

- Igen, történt egy sajnálatos baleset, így beugrottam a Szenny, a város és halál című Fassbinder darabba, meg a Hairbe.

- Most A kölyök című darabban szerepelsz. Hogy érezted magad a próbák folyamán?

- Nagyon nehéz volt, nem ismertem senkit, az osztálytársaim még nem voltak itt… A kölyöknek tavaly év végén volt egy előbemutatója, akkor itt töltöttem egy-másfél hónapot a társulattal. Furcsa volt, mert az iskolában megszoktam, hogy ismerősök vesznek körül, akárkire számíthatok, persze a társulat kedves volt és segítőkész.

- Ezt megelőzően játszottál már zenés darabban?

- Békéscsabán játszottunk egy operettet, a Magyar Menyegzőt, amivel később Németországban is turnéztunk. Ezt megelőzően az Evita-ban, és a Jézus Krisztus Szupersztárban kaptunk szerepeket, ezek a darabok szintén a Békéscsabai színház műsorán futottak.

- A zenés vagy a prózai darabok állnak közelebb hozzád?

- A prózai. Kevés olyan zenés darabot ismerek, ami tényleg jó, vagy rosszul nyúlnak a zenés előadásokhoz, nem tudom. Szerintem, ha egy rendező nem szereti a zenés színházat, ne rendezzen zenés darabot!

- Idén csak a Kölyökben játszol?

- Nem, most próbáljuk a Revizort is, majd december 9-én kezdjük Carlo Goldoni: A komédiaszínház c. művét. Nagyon várom már. Anca Bradu tavaly rendezte a Pelikánt a Játékszínben, nagy hatással volt rám.

- Ha jól tudom, Békéscsabára jártál iskolába! Mesélj róla!

- A Harlekin színházban kezdtem Budapesten, gyermekszínészként, ott volt egy jó barátnőm, aki elment Békéscsabára, ebbe az iskolába. Tartottuk a kapcsolatot, és felhívtam őt, mikor elegem lett a színművészetire való jelentkezésből, megkérdeztem, milyen ez az iskola, hogy tetszik neki… A szívem csücske volt, nagyon szerettem az iskolát is, meg az osztályomat is. Gáspár Tibor volt az osztályfőnökünk, aki nagyon sokat foglalkozott velünk. Lehetett látogatni más osztályok óráit is, én Karcag Feri osztályába jártam sokat és rengeteget néztem próbákat a színházban. Játszottunk is darabokban, de főleg a vizsgákra készültünk nagyon sokat. Bemutattunk Molnár Ferencet, Shakespeare-t, Brechtet, meg De Laclos-tól a Veszedelmes viszonyokat. Minősítő vizsgánk Csehov Ivanov című drámája volt. Ebben osztályfőnököm is jelentős szerepet játszott. Nagyon élveztem, olyanokat mondhattam neki – el is várta – a színpadon, amilyeneket az életben nem mertem volna.

- Ha jól tudom, forgattál egy reklámfilmet!

- Igen, most fut az egyik kereskedelmi csatornán a Konzumbank reklámfilmje, amiben megkaptam a főszerepet. A reklám egy egész más világ, szerencsére nagyon jól tudtunk együtt dolgozni a rendezővel és az operatőrrel is. Nem ismertük egymást, de egy irányba járt az agyunk.

- Egy színésznek reklámfilmben vagy sorozatban szerepelni nem lealacsonyító?

- Pénz! Egy reklám relatíve jól fizet, a színészek többsége, ha felajánlanak neki egy olyan reklámot, ami nem kellemetlen a számára, el fogja vállalni. Azt hiszem, én is elmennék sorozatba játszani akkor is, ha ezt többen (magam is) cikinek érzik.

- Ha egy színész bekerül egy sorozatba, az nagy népszerűséget és pénzt hoz a számára, de azért színházban szerepelni teljesen más…

- Persze! De az ember a színházban sem játszik mindig olyan előadásban, amit szeret. Ott is előfordul, hogy egy évadban játszik négy vagy öt darabban, és ebből csak egy, vagy kettő olyan, amire rámondja, hogy na, ezt szívesen megmutatnám a szüleimnek. Igaz, ezt századannyian nézik, mint a sorozatokat. De a „színészember” önbecsüléséhez hozzá tartozik a színpad. Az enyémhez legalábbis.