Bregyán Péter, a Petőfi Színház új társulati tagja nemrégiben mutatkozhatott be a veszprémi közönség előtt a Diderot, a libertinus című játékszíni előadás főszereplőjeként. A Jászai-díjas színművészt a színházról és önmagáról próbáltuk meg faggatni, és egy kissé elfilozofálgattunk az élet dolgairól, mert ahogy Diderot mondaná: „nem csak egy nő, nem csak egy filozófia van a világon” – és nem is egy színház…

- Sikerült megszoknia Veszprémet?

- A párom (Topolcsányi Laura - szerk.) könnyebb helyzetben volt, mert ő már az évad első bemutatójában, a Hamupipőké-ben bemutatkozhatott, míg nekem novemberre maradt az első előadás. Úgy látom, elfogadták, megszerették őt és talán engem is. A közösségbe való beilleszkedés csak az egymásra figyelésről szól. Meg kell ismernünk egymást, s erre jó alkalmat teremt a próbafolyamat, de ehhez is nyitottságra van szükség. A nyitottság szerintem – a sok evés és alvás mellett – a hosszú élet titka. A mindennapok során folyton összeütközünk egymással, ebből feszültség keletkezik, amely könnyen előidézheti akár a 8. világháborút is… Elmegyünk egymás mellett anélkül, hogy észrevennénk a másikat, vagy a történéseket. Hivatkozunk a pénztelenségre, az időhiányra, de igazság szerint más egyáltalán nem érdekel bennünket. Egyszerűen hiányzik a szeretet az emberekből.

- A színházban is ilyen a helyzet?

- Nem, némileg jobb. Persze itt is a megélhetés az úr, de a társulatban létezve képesek és hajlandóak vagyunk erről nem venni tudomást. Vannak a politikusok, a gazdasági szakemberek között olyanok, akik úgy képzelik, hogy ha nem lesznek társulatok, jobb előadásokat lehet majd létrehozni, mert mindig a legjobb színészekkel dolgozhatnak. Ez azonban kivitelezhetetlen, mert lehetetlen egyeztetni a számos helyen dolgozó művészekkel. Azt mondják, ezzel „mozgásteret adnak” a színházaknak, a színészeknek. Pedig azt egyáltalán nem! Hülyeségeket mondanak, mintha nem is ebben az országban élnének!

- A színházak repertoárját nem érzi túlzottan populárisnak?

- A színház feladata az, hogy azt a 6-700 embert, aki este bejön és megtekint egy előadást, szórakoztassa, feloldást adjon a mindennapok problémáiból, hogy könnyebben aludhasson el éjjel. Hogy ezt hogyan éri el, az más lapra tartozik. Nincs olyan színház, amely nézőnélküliségre törekedne – néhány rendezőt leszámítva, aki csak a saját gondolatait szeretné megmutatni, de azzal nem törődik, hogy ez senkit sem érdekel!

- Ezek szerint Ön, amikor rendez, nem öncélú?

- A rendezés egy külön szakma, amit én nem tudok. Olyan előadásokat viszont megpróbáltam színpadra vinni, amelyben a színész a legfontosabb. A néző szívéhez kell eljutnunk és néhány órára egyesülnünk vele. A munka során is nagyon fontos a szeretet – e nélkül nem tudok dolgozni. Állandóan figyelnem kell a másikra, hogy megtudjam, mit érez az előadás kapcsán, hogyan gondolja a megvalósítást. Fel kell szabadítani a színészeket, nem pedig gorombáskodni velük. Ha kicsit is másmilyen lennék, még híres lehetnék, de engem ez nem érdekel. Inkább az foglalkoztat, hogy ne öljük meg egymást. Az a baj a mai világban, hogy a televízió, az Internet segítségével a világ nyit be hozzánk, és megmondja, mit tegyünk, nem pedig ajánlatokat tesz, ahogyan egy könyv tenné. A világmindenség is ellenpólusú, folytonos ütközés van benne: a jó és a rossz, a nemek harcolnak egymással. Ez nem feltétlenül rossz, mert ez az energia tartja fent a világot. A tudomány fejlődésével azonban elindultunk a makro- és a mikrovilág felé, az ember pedig középen maradt.

- Visszatérve a színházhoz: számos főszerepet játszott. Kisebb szerepek hagytak nyomot az életében?

- Természetesen! A kisebb szerep nagyobb felelőséggel jár, hiszen semmit sem szabad elrontani benne, mert nincs javítási lehetőség. Igazi koncentrálóképesség szükséges hozzá. Szerencsés vagyok, hiszen mindenféle szerepkörben kipróbálhattam magam. Egyetlen fájdalmam van csupán a színházzal kapcsolatban, az, hogy nem szerepeltem még sohasem gyerekdarabban. Vártam, hogy egyszer csak felkérnek rá, de soha nem tettem szóvá. Amióta gyermekeim vannak, tudom mit jelent egy mese. Fejben már megírtam egy gyerekeknek szóló darabot is, csak papírra kellene vetnem.