Nem vagyok egy ideges típus. De tényleg. Felőlem mindenki azt fikáz, akit akar. Engem is szoktak, én is szoktam. De ez „prostira” kiakasztott. Mert ha már undorkodom, legalább azt tudom, kitől hányok. Nem úgy, mint az ÉLET ÉS IRODALOM páratlan oldalán a jeles(?) glosszaíró „-iii-”. Aki szerint Subb Bass Monster (a mi Szabikánk) „egy kis vékonyka székesfehérvári(!) srác”. Én meg Gizi vagyok, a hegyről...

Kedves „-iii-„ (aki így nevezi önmagát), a magyar nyelvű pop hanyatlását ordibálja szét a világnak habzó szájjal, csorgó nyállal. Tegye. Felőlem nevezheti a „plázafiúk és plázacicák új nemzedékét” „se angol, se magyar kis majmoknak”, mert valahol még igaza is van. Miattam állíthatja, hogy „a szépen fejlődő szupermarket- és hamburgerkultúra zenei körítése immár rendelkezésre áll”, mert ebben is van valami.

Én is, mint „–iii–” büszkén gondolok „a hatvanas-hetvenes években” alkotó „zseniális zenészek” mai napig etalonnak számító „színpadi műveire, rockoperáira”, de már itt felmerül bennem a kérdés: „Miééért? A rock eredetileg magyaaaar?”(Ha már egyszer a koppintásokat fikázzuk.) Aztán hirtelen nagyon hülyének (direkt nem „szőkét” írtam...) érzem magam. Főleg, miután Charlie „azaz „Károly”- kerül a kalodába, majd fröccsennek hatalmas záptojások a fején, mert glosszaírónk szerint „angolmagyarul” énekel. (Szerintem meg jól.) Aztán hirtelen a nyelvvizsgarendszer jut eszembe, meg a RIGÓ, meg ismerőseim, akiknek van papírja arról, hogy tudnak „külföldiül”, csak éppen „magyarkülföldiül”. Állati sokra mennek vele. De ez lehet akár részletkérdés is. A lényeg ezután jön.

Idézem: „Ezután jött Suzy Cherhaty, majd a kilencvenes évek végén a „Mélybasszus Szörny” (Subb Bass Monster) – aki egyébként egy kis vékonyka székesfehérvári srác –, meg a többi angolmagyar „zseni”.” Na, kérem itt az utolsó szó a lényeg: zseni. Kicsit finomabban fogalmazva: tehetség. Mert Szabikánk a nagy büdös semmiből küszködte fel magát oda, ahol van, abból, amije van, ami vele született. Nem székesfehérvári, DE gyulafirátóti, és nagyon valószínűnek tartom, hogy glosszaírónkkal szemben tudja mit jelent a „szar”, és milyen érzés „ganyézni”. Talán nincsen londoni barátja, mint „-iii-„-nek, akinek játszhatja az „trezort” (értékmegőrző), és valószínűleg nem véletlenül hangoztatja: „Mit neked Amerika?! Azt mondod, jó hely?/ Attól, hogy jenki vagy, még nem leszel jó fej!/ Csak egy hely van, ami a pálmát viszi,/ és ez nem más, mint RÁTÓT CITY!”

Na kérem, kedves „-iii-„! Tessék inkább örülni annak, hogy a plázában ilyen szöveget is lehet hallani néha, még ha „RAP”-változatban is. Lehet, hogy nem „magyar a stílus”, de bizonyára emlékszünk még a „rockcsírákra” is, amik ugyebár nem éppen csárdásra hasonlítottak...

Vagy?