Váltottak már színházbérletet? Idén úgy tűnik, érdemes lesz ezt a plusz kiadást megreszkírozni a családi kasszából, legalábbis a kezdetek igencsak ígéretesek. Kiss Csaba Hazatérés Dániába című darabjának előadása igazi színházi élmény, a régi, országosan elismert Petőfi Színházi előadásokat idézi emlékezetünkbe.

Végre!!! Kritikusként nem is mondhatnék mást most, amikor oly hosszú idő után először láttam egy igazán jó előadást abban a színházban, amely lokálpatriótaként csak a legközelebb áll szívemhez az összes színházak közül. Hát kérem, ezek az emberek tudnak színházat csinálni!

Persze voltak már erre utaló jelek. Az előző évadban az Oidipusz király például már egész élvezhető volt, a Hamupipőkében pedig már láthattunk idén kiváló színészi teljesítményeket, melyek sajnos ordító rendezői hibákkal párosultak.

Most pedig itt van nekünk a Hazatérés Dániába. Valóban úgy érezhetjük, hogy hazaérkeztünk, amikor látjuk színészeink kiváló játékát. Hogy csak a legkiemelkedőbb teljesítményeket említsem Kolti Helga Gertrud, Benczédi Sándor Polonius, Kanda Pál Cornélius szerepében tündökölnek, de nem szabad megfeledkeznünk persze a Claudiust alakító Gáti Oszkárról sem.

Kiss Csaba rendezése egységes, van mondanivalója a darabbal, a szerepek mintha a színészekre lennének szabva, az író-rendező szerepkör sikeresen párosul személyében. A sematikus, jelzésszerű díszlet és a semleges jelmezválasztás jól illeszkedik a rendezői koncepcióhoz, időtlenné tágítva a darab mondanivalóját.

Magát a darabot nézve viszont felvetődhet bennünk a kérdés, vajon érdemes volt-e a Hamletet átkölteni, vagy ahogy a szerző fogalmazta, problematikáját újrafogalmazni, átgondolni? A legfontosabb változás Shakespeare művéhez képest, hogy az erkölcsi dilemmákkal vívódó tragikus hős (Hamlet) helyett a becsvágyó karrierista (Claudius) veszi át a főhős státuszát, így bár a történet gyakorlatilag változatlan – na jó, öt hullával jobb a mérleg a darab végére –, hangsúlybeli eltolódások vannak a mondanivaló szempontjából.

Szerény véleményem szerint az egyetlen igazán nyomós érv, ami Kiss Csaba parafrázisa mellett felsorakoztatható az az, hogy az általa átgondolt figurák kitűnően passzoltak a veszprémi színészek mentalitásához.