Reggel hat óra. A papa rég nem alszik, hajnal óta tobzódik a nappaliban. Menne a szobába, ahol a mama már küzd. Ő az éjszaka közepén megkezdte a segítséget. Még egy iszonyú lassú óra, aztán csengetnek: mehet a szobába!

Belép, a mama az ágyon. A kicsi már kopogtat, nagyon meg akar érkezni. A mama borzasztóan akar segíteni neki. Úristen, de mennyire! A papa ott van mellette. Fogja a kezét. Együtt segítenek. Néha-néha benéznek a zöldruhások. Igazítanak minden ketyerén, ami a szobában fellelhető, elégedetten morognak, aztán átmennek egy másik szobába. Jön a Nagy Fehér. Együtt könnyebb! - közli. Valamit ő is megnéz. Még várni kell. A papa tovább segít a mamának, hogy ő is segíthessen a kicsinek.

És a kicsi? Neki vajon mennyire egyszerű odabent, olyan szűken? Mit vár az ittléttől? A mamával és a papával biztosan jó lesz. De most segíteni kell. Felállnak mindketten. A mama kap valami maszkot a zöldruhásoktól. Azt mondják, ezzel is könnyebb.

Megint megjelenik a Nagy Fehér. Na, gyerünk! – adja ki az utasítást. De már ő is zöldben van. Átrendezik a szobát. Itt az ideje, ki kell engedni a kicsit. Már nagyon várják idekint. Most nagyon kell segíteni! A papa is belead mindent, de a Nagy Fehér is. Egy, kettő, három, már itt van, már látszik. Gyerünk, drága, már célnál vagy! Még három segítség… és megjött, hallatja a hangját: Itt vagyok, nézzetek meg! – a papa a könnyein keresztül látja őt és a mamát: Óriásiak voltatok!