A kétszáz éve született Kossuth Lajos élete elevenedik meg azokon a képeslapokon, melyekből a VMK előcsarnokában nyílt kiállítás.

Asztalos István alpolgármester megnyitóbeszédében hangsúlyozta: Magyarország világvezető az egy főre jutó Nobel-díjasok számában, „világra szóló magyarokkal” büszkélkedhetünk, de képtelenek vagyunk megteremteni az életfeltételeket géniuszaink számára. Gondolhatunk itt Kossuth emigrációjára vagy Máraira, Faludyra, a tudósainkra...

A megnyitó családias jellege elgondolkodtatott, hogy vajon a program ennyire érdektelen vagy Kossuth? (Szóval hárman voltunk érdeklődők, no meg a tévé.)

A szerény kiállítás a Zempléni Múzeum képeslapjaival, a jól kiválasztott Kossuth idézetekkel, a kiállított viseletekkel képessé válik a kor(szellem) felidézésére. Leporolhatjuk itt az iskoláskori Kossuth-képünket, s ha kell, csiszolhatunk is rajta. A „Nemzet lelkiismeretének” ma is aktuális gondolatai kristálytisztán mutatják meg a szilárd hitű, elveiben megingathatatlan embert, akinek nemzeti büszkesége arculcsap minket a Nagy Testvér Valós Világában.

A magyarságba vetett erős hite - melyet a kiállítás ránkzúdít - elszégyelteti, erőtlenné teszi a mai magyar átlagembert, s csak téblábolunk e teherrel a kiállított tablók előtt. (Itt jutnak eszembe Márai sorai: Hazaszeretetre nem lehet tanítani az embert, mert az olyan: „Mintha korbáccsal és ostorral kényszerítenélek, hogy szeresd önmagad.”) Kossuth rámutat arra, attól, hogy magyarok vagyunk, még lehetünk Európaiak is. Nem lerázni kell magyarságunkat, hanem magyarságunkban fejlődve kell Európát utolérnünk...

A képeslapok részei a Kossuth-kultusznak, ugyanúgy, mint a nevével fémjelzett nóták, viseletek, kupák, dobozkák és ki tudja, még mi minden… Ezekből az „emlék-őrökből” számos kiállítást rendeztek, s rendeznek. Ebből a szempontból nem aggódom Kossuth „tárgyi-hagyatékáért”.

De a szellemiért annál inkább...