Már életében legendák, mondák születtek róla. A nép emlékezetében, mind a mai napig úgy él, mint az egyik legnagyobb magyar történelmi személyiség. Kiváló szónok volt, akinek hatása alól ellenfelei sem tudták kivonni magukat. Születésének kétszázadik évfordulója alkalmából idézzük fel életét, tetteit, gondolatait.

Ő teremtette meg a modern politikai újságírást a Pesti Hírlapban. Politikusként egy mélyen alvó feudális Magyarországot ébresztett fel és késztetett rá, hogy elinduljon a polgári fejlődés útján, ami nemcsak gazdasági, hanem kulturális, mentális változást is jelentett.

Kossuth Lajos kétszáz éve született Zemplén megyében, Monokon.

Egy ősi kisnemesi családban látta meg a napvilágot 1802 szeptemberében. Középiskolái után jogot tanult Sárospatakon, majd oklevelet szerzett Pesten. Vagyontalan értelmiségiként, fogékonyan a változásokra kereste a helyét a feudális Magyarországon, amit a politizálásban talált meg.

Az 1832-36-os országgyűlésen báró Vécsey Sámuel megbízottjaként tűnt fel az Országgyűlési Tudósításokkal. A diétán elhangzottakat kézírással sokszorosította és terjesztette az országban, ezzel kijátszva Bécs felügyeletét és létrehozva az országos nyilvánosságot.

Később a Törvényhatósági Tudósításokkal, 1841-44 között a Pesti Hírlappal, az 1848-ban működő Kossuth Hírlappal egy célt szolgált, felrázni a magyar társadalmat, rádöbbenteni a fejlődés szükségességére és megmutatni számára a polgári fejlődés értékeit, útját.

Ő használta elsőként Magyarországon az újságot, mint politikai eszközt. Rájött, a könyv terjedelme, nehezebben emészthető stílusa miatt nem jut el a középnemességhez, az újságcikk igen. Rövid, de velős vezércikkeiben okította a nemzetet, és ezzel megteremtette az országos közvéleményt.

A Metternich vezette abszolutikus kormányzat ezt nem nézhette tétlenül, 1837-ben lecsukatta. Kossuthot a börtönévek nem törték meg, sőt vérbeli politikusként tőkét kovácsolt belőle. A fogságban angolnyelvet és közgazdaságtant tanult, hősként hagyta el a budai várbörtönt 1840-ben.

Szabadulása után újságírással, majd a Védegylet mozgalom szervezésével foglalkozott. A hazai áruk támogatására létrejött szervezet gyakorlatilag az első ellenzéki párt volt.

A szabadság, a liberalizmus és a nemzeti érzés, a nacionalizmus eszményében hitt. Számára e két ideológia elválaszthatatlan volt.

Elsőként követelt Ausztria és Magyarország népeinek alkotmányosságot 1848 márciusában. A forradalom győzelme után a Batthyány kormány pénzügyminisztere lett, de akaratával, energiájával minisztertársai fölé nőtt.

Amikor 1848 szeptemberében nyilvánvalóvá vált, hogy Bécs a forradalom vívmányait semmissé kívánja tenni, a fegyveres ellenállást választotta az Országos Honvédelmi Bizottmány élén. Az ő elkötelezettsége, megszállottsága kellett a harcokhoz. A szabadságharc hónapjaiban szinte nem is aludt, állandóan szervezett, utasításokat küldött, tárgyalt. Bátran beleszólt a katonai kérdésekbe is. Kitűnő szónoki képességeinek köszönhetően kritikus helyzetekben még az ellenzékét is maga mellé tudta állítani.

A bukás után Törökországba menekült, majd 1851-ben, Angliába utazott, ahol nagy ünnepléssel fogadták. Angolul éltetette a magyar szabadság ügyét Londonban, Birminghamben, Manchesterben. Innen az Egyesült Államokba hajózott, ahol nagy megtiszteltetés érte, a Kapitóliumban mondott beszédet.

Európába visszatérve egyetlen cél lebegett előtte, megszabadítani Magyarországot a Habsburgoktól. Ezért vállalt szerepet az olasz, német egység idején. De, hiába a nagyhatalmak nem voltak érdekeltek Ausztria feldarabolásában. Torinóban telepedik le, és egyre kevésbé érti a magyar helyzetet. Kilencvenkét éves korában, 1894-ben halt meg. Ünnepélyes keretek között temették el Budapesten.

Ha végigtekintünk életén, azt láthatjuk harcai nem zárultak győzelemmel, és mégis. A pillanatnyi vereségek ellenére az általa elképzelt célok később megvalósultak, ha nem is teljes valójukban. Magyarország elindult a polgárosodás útján, fejlődött ipara, kultúrája és a birodalmon belül alkotmányosságot kapott.