"A programok és az előadások érdekesek voltak, a tábor önmagában nagyon szórakoztató volt, a kémiát ugyan még nem sikerült megszeretnem, de már nincs olyan rossz véleményem róla" - mondta el egy diáklány a 2. Várpalotai Alkimista táborról.

Kapocsi Margit Katalin, a tábor kitalálója és megszervezője, annak folyamán a gyerekeknek nevelője, kísérője azonban már ennek a kijelentésnek is örül. -Ez a kislány úgy jött el a táborba, hogy utálta a kémiát, és még azt is kilátásba helyezte, hogy jövőre talán megszereti, azaz lehet, hogy újból eljön.

A lelkes székesfehérvári kémiatanárnőt az alkimista táborok megszervezésében motiválja hivatása, a kémia a vegyészet iránti tisztelet és szeretet, fogékonysága a jövő problémái és tudományai iránt. Elképeszti a szakterülete elhanyagoltsága, és addig nem nyugszik, míg tudását, lelkesedését, és a kémia-szeretetét át nem adja, át nem örökíti a következő nemzedékeknek. Kapocsi Margit Katalin a tanítás mellett 1995-től Várpalotán a Magyar Vegyészeti Múzeumnak is dolgozik egy oktatóprogramon.

Lapunknak az alkimista táborról mesélt.
-A tanügyi reformokkal a kémia-oktatás szenvedte el a legnagyobb óraszámvesztést. Ma a hetedik osztályban heti egy, nyolcadikban heti másfél, a kilencedik és a tizedik osztályban pedig heti két órát tanulnak csak a gyerekek kémiát. Gyakorlatilag a szervetlen kémia kimarad az oktatásból. Holott ennek a tárgynak óriási jelentősége van a jövőben. Ma minden szakember azt hangsúlyozza, hogy a jövő tudománya a környezetvédelem, nem létezhet kémia nélkül. De az orvostudomány, a világűrkutatás, az informatika s mindhárom területen új anyagok kifejlesztése megint csak nem létezhet kémiai ismeretek nélkül. Én tisztelem és szeretem annyira a saját tudományomat, hogy hosszasan gondolkodtam azon, hogy is lehetne kompenzálni ezt az óraszámcsonkítást, mit is lehetne tenni azért, hogy a gyerekek is megértsék és megszeressék a kémiát. Ma ugyanis az országos felmérések azt mutatják, hogy a diákok ezt a tantárgyat legkevésbé szeretem kategóriába sorolják. Próder István, a Magyar Vegyészeti Múzeum igazgatója adott lehetőséget ehhez nekem, a kémiának, és az alkimista tábornak.

Várpalotán egy középkori várban működik ma Közép-Európa egyetlen önálló vegyészeti múzeuma. A tudomány művelőit akkoriban alkimistának nevezték, így a hely szelleméhez alkalmazkodva nem egyszerűen kémia-tábort, hanem alkimista-tábort hirdettek, immár másodszor a vakáció legelejére. Nem csakis kimondottan a kémiát szerető gyerekek utaztak el egy hétre, Várpalotára. A gyerekeknek izgalmasnak ígérkezett a címben kínálkozó lehetőség. Talán többségük kedvenc regényhősére, Harry Potterre gondolt, mikor jelentkezett a táborra. Különös módon bár a hely szelleme azt sugallta volna, Harry Potter neve még csak el sem hangzott az egy hét során. A tanárok gondosan kerülték, a gyerekek pedig titokban tartották.

–Úgy gondoltam, hogy az alkimista szóról eszünkbe jutó asszociáció kifejezi a tábor lényegét is. Akkoriban mindannyian a bölcsek kövét keresték, amit persze soha az életben nem találtak meg, de közben annyi anyagra rátaláltak, és leírták tulajdonságaikat, amikből még ma is profitál az utókor. Vagyis szimbólum-értékű is az elnevezés, hiszen míg az alkimisták a bölcsek kövét keresték, addig mi a kiutat kutatjuk a gyerekek számára a tudomány fejlődése érdekében – fejtegette gondolatait Kapocsi Margit Katalin.

Az alkimista-táborban minden korosztályból várták a gyerekeket, a hetedik osztályostól, a tizedik osztályosig. A diákok pedig jöttek Miskolctól, Szegeden át, Budapestig, volt köztük olyan is, aki még sosem tanult kémiát. Összesen húszan gyűltek össze.

A kémiatanárnő az érdekes bevezető után, ha lehet, még érdekesebb programfelsorolással folytatta beszámolóját a II. várpalotai Alkimista táborról.
-A programot úgy állítottuk össze, hogy sokoldalúan kapcsolódjon a kémiához. Olyan alapvető kérdéseket állítottunk középpontba, hogy mire jó az anyag, miért kell ezt a tudományt tanulni, mire jók azok az ismeretek és hol használhatók a minden napokban, amiket a táborban megszereznek. Azt szerettük volna elérni, hogy a gyerekek a valóságban is felismerjék a legkülönfélébb anyagokat, és tisztában legyenek azok tulajdonságaival még akkor is, akkor is később eltávolodnak a kémiától.

A gyerekek mindjárt az első nap részesei lehettek egy interaktív koncertnek "a víz és a zene" címmel, melyben a vizet, mint témát választó komolyzenei művek hallgatása mellett megismerkedhettek a hangszerekkel, azok anyagával, és az anyagok hangképzésének mikéntjével. Szakvezetőkkel barangolták be a vegyészeti múzeumot, és bepillanthattak a múzeum tizenhétezer kötetes könyvtárának régi könyv-ritkaságaiba. Saját maguk restaurálhattak is, kézbe vehették a szakma anyagait, vegyszereit, eszközeit. Terepgyakorlaton vettek részt, vízmintát vettek a helybéli bányatóból, azt gyorstesztekkel vizsgálták.

-Boltban vásárolható, az otthonunkban is megtalálható anyagokkal (cukorral, szódabikarbonáttal, sütőporral, tömény alkohollal) végeztünk laboratóriumi kísérleteket. Produkáltunk házi tűzijátékot, szellemet idéztünk, kristálytáncot jártunk. Szinte észre sem vették, hogy ismét a kémiáról esik szó - mesélte a tanárnő.

Szemtől szembe találkoztak a laboratóriumi körülményekkel, az ott folyó munkával a péti Nitrogénművekben, illetve a Veszprémi Egyetemen. Tátott szájjal hallgatták a kísérletvezetőket, az előadókat, a professzorokat. A tábor záró estéjén pedig a "kémia-bor, kémia-csokoládé" című programmal ajándékozták meg a tábor szervezői a kis alpinistákat: egy óriási csoki-tortát és hozzá fejenként egy fél pohár bort kaptak búcsúzóul. S miközben jóízűen majszolták a finomságokat, meghallgatták a csokoládé és a borkészítés módját, mikéntjét, élettani hatásait. Így a kémi még utolsó este is ott bujkált mindenben, akár a házi szellem.

A húsz diákkal egyszerre három-négy szaknevelő foglalkozott, így igazán kis csoportokban személyre szólóan tudtak törődni velük kivel-kivel az érdeklődési körének megfelelően. A múzeum teljes személyzete ezen az egy héten át, mindenki a gyerekekért volt és dolgozott. Szívügyüknek tekintették a tábort mindannyian.

-Mi ezt a tábort azért szerveztük, hogy ráirányítsuk a diákok figyelmét erre a tudomány-területre akár érdekli őket a kémia, akár nem. Mindezt ráadásul úgy tegyük, hogy közben szórakozzanak és érezzék jól magukat a gyerekek, és ez alatt egy a hétköznapokhoz egy alkalmazható tudást szedjenek össze. Hogy lássák, mindaz, ami körülöttünk van összefügg a kémiával, és az egész világunk tulajdonképpen egy szerves egészet képez, és ahhoz, hogy ebben boldogulni tudjunk, alapvető ismeretekre szükségünk van.

A tavalyi, I. Várpalotai Alkimista Tábor dokumentációját alapul véve a Magyar Vegyipari Múzeummal közösen nyújtottak be a gyerekek és a tanárnő pályázatot a tudomány oktatásáért nemzetközi díjra az Európai Unióhoz. Dicséretet kaptak. S ez rendkívüli teljesítmény a rengeteg pályamunka között. A tanárnő annak örül, hogy egyáltalán észrevették őket, hogy nem volt hiábavaló mindaz, amit tett. Bár, mint mondja, nem ezért csinálta az alkimista tábort sem tavaly, sem az idén.

(A cikk rövidített formában megjelent a Népszabadság Közép-Dunántúli régiós mellékletében)