Öt nap, hat éjjel tartott a III. Veszprémi Utcazene Fesztivál. A kora délutáni 14.00 órás kezdéstől egészen 23.00-ig volt a zenekaroknak alkalmuk bemutatni azokat a sajátos zenei előadásokat, amelyeket az ember pont egy kellemes nyári estén, sörrel a kezében, jó társaságban hallgatna órákon át, ha...

...ha az a város, amelyik megyeszékhelyként, a királynők városaként nem képes tolerálni bármilyen kezdeményezést, ami arra irányul, hogy egy kicsit jól érezhessük magunkat, korosztálytól függetlenül, átlépve egy-két szokást (MÁRPEDIG TIZKOR LEFEKSZIK MINDENKI, KÜLÖNBEN HOGY A PICSÁBA TUDNÁNK ÉLETÜNK HARMADÁT ALVÁSSAL TÖLTENI!).

Nem lennék annak vagy azoknak a szervezőknek a helyében, aki(k)nek az a feladata, hogy lehetőleg minél több engedményt érjen el azoknál a városatyáknál akik, mivel közénk tartoznak vagy mifene, megmutatják magukat az első sorokban a népnek. Azonban ezek az emberek elálmosodnak egyszer, fáradttá válnak (mint az a lakó, akinek álmára ők maguk vigyáznak, gondosan ügyelve arra, hogy amikor a vasárnapi közös, nagy családi süteményevés zajlik, büszkék lehessenek magukra a nagyszülők miközben figyelmesen hallgatják végig az unoka élményeit, majd amikor ismét kettesben maradnak, beszélik meg: „Lám megérte az a kevesebb alvás, zajos egy hét, hiszen milyen vidám is volt a mi kis unokánk.”), és elindulnak hazafelé. Méltóságteljesen, ekkor már kiemelkedve közülünk, megmutatkozva tekintetükben a rosszallás jeleivel. EDDIG, ÉS NEM TOVÁBB!

Nem tudom ezeket az embereket (a lakók, akiket zavar a zene, mint pl. kelta népzene, fuvolás egymagában) ki és hogyan kérdezi meg a véleményéről, de kérdés és kérdés között akkora a különbség mint férfi és nő között.

Végső gondolatként, nem akarok mély filozófiai prédikációt tartani arról, hogy vajon a Veszprémi Egyetem hallgatóinak hány százaléka veszprémi vagy Veszprém megyei, de az biztos, hogy egy olyan város nem tarthatja magát egyetemi városnak, ahonnan a fiatalok inkább Szegedre, Sopronba, Miskolcra kívánkoznak, és egy szórakozni elég sokat járó társaságban kapkodjuk a fejünket, hogy ki kicsoda, és honnan kerültek ide, ennyien, ugyanúgy, mint én vagy bárki más, kíváncsian, érdeklődve.