Sétálgatok a Kossuth utcán. Éppen a III. Utcazene fesztivál zajlik. Az egyik színpadon két emberke. Fura, mert a műsorfüzet szerint négy főnek rockzenét kellene nyomnia, de ez egészen más: moldvai, csángó muzsika. Kakukktojás fellépők? Az bizony!

Történt ugyanis, hogy Mester István pantomim-művészként jelentkezett a fesztiválra és csupán mellesleg közölte a szervezőkkel, hogy Szabó Balázzsal együtt, zenészként is megfordulnának. Ezért alkalmasint feltűnnek ott is, ahol nem is számítunk rájuk. Játszanak ott, ahol éppen más fellépő nincs, vagy ahol kedvük tartja. A csapat tehát egyszerűen utolérhetetlen! A szó legszorosabb értelmében is, ugyanis igazán szívből, lélekből muzsikálnak.

- Másként nem is lehetne – mondja Mester István. – A népzene akkor az igazi, ha úgy játszod a dallamokat, ahogyan neked tetszik. Nem szabad, hogy mások befolyásoljanak. A dalokat is neked kell összegyűjtened! Saját magadnak kell kimenned Erdélybe, hogy meghallgasd, megtanuld a muzsikálást, nem pedig CD-ről átvenni a repertoárba!

- A népzene mennyire vonzza az embereket? - Ez nagyon változó. Volt úgy, hogy 2-3 percen keresztül senki se jött erre, senki sem hallgatott minket. De ekkor sem hagytuk abba, mert magunk örömére (is) játszunk. Utcán zenélni az igazi kihívás. Jónak kell lenned, mert ha hamis vagy, nem adod önmagad, hamar továbbállnak az emberek, és akkor nem foghatod a városra, vagy a közönségre, mert te vagy a hibás abban, ha nem figyelnek rád.