Elmentem Tescoba – ezentúl Tecsó, már csak a magyaros kiejtés miá’ is – és megpróbáltam vásárolni. Képzeljék el, részben sikerült! Igaz, hogy hétvége volt, na és estefelé, de azért megy az embör a Tecsóba, mert az akkor is nyitva vagyon!

Naszóval!… A hömpölygő tömeg már nem zavart! Komolyan, érdemes lenne egy-egy szociológusnak pásztázni a bevközpont területét, bizonyára a szakirodalom gyöngyszemeként tündökölhetne egy hipermarket tanulmánnyal. De félre e tudományos attitűdöt! Én nem szemlélődni, hanem vásárolni mentem!

Épp ezért célirányosan a sportosztály felé vettem utamat, ahol, látva, hogy a beszerzésre kipécézett sátor borítása markáns biggyegő-csipogó bizbasszal van ellátva – pedig az áru csomagolásának oldalán nem látszik tisztán annak valódi pregnáns megjelenése – kedves segítőmet (lsd. csaj, bige, gádzsi, kötelék, utánfutó…) a vevőszolgálat felé irányítva vártam egy hiperfunkcionális eladó megjelenésére. A barátnőm (lsd. csaj, bige, gádzsi, kötelék, utánfutó…) előbb érkezett, mint a személyzet, sőt negyed óra várakozás után megállapítva kijelenthettem: csak ő érkezett. Mivel agyilag már a plafonon voltam, s nem szerettem volna összetűzésbe kerülni az eladóhordával, inkább egy egyszerű, békés hétvégi bevásárlást indítványoztam a barátnőmnek (lsd. csaj, bige, gádzsi, kötelék, utánfutó…).

Sátor nélkül akartam halat sütni. Lehet úgy is. De nem egykönnyen akkor, ha a halaspultnál csak pár szottyadt polip, meg élvevízbedöglött pontyok, na meg a legolcsóbb busaszeletek várják a vásárlót. Tíz perc várakozás után egyéb étek – méd báj Zsák Fos, ha nézte valaki az evilágba zuhanó középkor francia lovagnak és szolgájának történetét – néztem, míg baráőtnőm (lsd. csaj, bige, gádzsi, kötelék, utánfutó…) tovább várakozott a vadul bűzlő halaspultnál. Miközben az egyéb áru – sör – között kapirgáltam, eszembe jutott, hogy bazzeg így, a kiszolgálatlansággal és a várakozással kergetik a vásárlás aljas ösztönének véres karmai közé a hithű kaotikus veszprémi polgárt.

Negyedórás bolyongás után visszatérve láttam, hogy barátnőm (lsd. csaj, bige, gádzsi, kötelék, utánfutó…) éppen kezébe kapta a belezett, pikkelytelenített, szálkamentesített halszeleteket. Lassan a pénztár felé indultunk volna, ám a szalonnáspult előtt battyogva észrevettem egy önmagát kurvamód izgatóan felajánló Kolozsvárit. Na abból akartam venni. Na és abból persze nem kaptam! Merthogy kétujjnyit a pultosnő – szemében a debilitás riasztóan valós vonásaival – abból nem vágott! Mivel a másik darabot akkor nem veszik meg! Az olcsó sörtől felvidulva nagylelkűen felajánlottam, hogy akkor vágja mán meg a darab mellett heverő egész oldal szalonnát, oszt adjon abból! NEM HISZIK EL! Azt mondta, hogy egész szalonnát nem vághat meg!

Még mielőtt én vágtam volna meg a pulton heverő nagyonis élesnek látszó óriásdikiccsel, távoztam. Valahogy nem is éreztem magam szarul. Csak röhögtem, néztem a sok balf…t, aki összevissza repes az örömtől, hogy órákat kevereghet egy ekkora csarnokban, és végre költheti a pénzét. Mellesleg örültem annak, hogy a minőségi kiszolgálásnak köszönhetően én sokkal kevesebb zsét dobtam ki az ablakon.

A pénztár előtti sorban eltűnődtem: hogy engedheti meg magának ezt a minősíthetetlen fílinget egy ekkora cég. Aztán végignéztem a tömegen! Hát így! Ha te nem jössz ide többet, akkor majd jön más! Egy helyett mindig kettő!

Na jó, gondoltam, hazafele beugrunk az este tízig nyitva tartó éjjelnappaliba, ahol még záráskor is elnyomhatok egy poént a kiszolgálócsajoknak, akik tudják, hogy milyen cigit fogok kérni, melyik felvágottat szeretem, és hogy csak hideg ászokot veszek…