Zsong a fejem, kellemes szédülés van rajtam, vár az irodalom katedrálisa, hogy - mint hajdanán egyetemi hallgatóként - lépjek be ismét kapuján. Néhány évtizede egy gimnazista lány azért tanult meg franciául, hogy Proust művét (Az eltűnt idő nyomában) eredetiben olvashassa. A szerző, a herceg-forma Marcel, napjait az ágyban töltötte parafával tapétázott szobájában asztmától (és az íróvá válás dilemmájától) terhesen, nem vásárolt festményeket, holott megtehette volna. Profán módon ennyit szűrtem le Ádám Anikó kedd esti Művészetek Háza-beli előadásából, amely az előzetes program szerint Marcel Proust és a festészet viszonyáról kellett volna szóljon.

Persze nem(csak) erről szólt, hanem sok minden másról mellékszálak és zárójelek sokaságával: Marcel Proust életéről, a műve körül kialakult kultuszról, a mű katedrális-szerű szerkezetéről, építőelemeiről (Huysmans, Victor Hugo és Chateaubriand műveiről), szimbólumokról, metonímiákról, a regényről mint műfajról. Így tudtam meg, hogy a Proust által kitalált Combray nevet felvette az az Orléans-közeli kis település, amely alapján Az eltűnt idő nyomában c. regény született; a város megőrizte XIX. századbeli hangulatát – épületeket, tárgyakat – és az idelátogató turistákból élnek a lakosok. Aztán Proust szülőháza házmesterének az udvaron található emléktábla ellenére fogalma sincs arról, hogy ki az a Marcel Proust („Nem lakik itt semmiféle Monsieur Proust” – közölte az odáig elzarándokolt előadónkkal). Franciákról lehetetlen anélkül beszélni, hogy ínyenc voltukkal ne szembesüljünk újra és újra: a hársfateába mártogatott madelaine süteményre gondolok vagy a brióshoz hasonlított templomtoronyra.

És itt hosszú oldalak következhetnének az előadás többi érdekes fejezetéről. A Várkert vendégeinek figyelme egy percre sem lankadt, a szó legjobb értelmében vett ismeretterjesztő előadást hallgathattunk. Az elmondottak végül összeálltak egy képpé, minden gondolat megtalálta a maga helyét, sőt a csigalépcső (vagy briós) spirálján ismét feljebb léptünk, kezdhetnénk elölről a beszélgetést, immár egy újabb látószögből.

Az előadás kifejezetten irodalmi vonatkozásairól most nem beszélnék: sokféle irányzat sokféle kritikája született már Proust művéről („Mindenkinek megvan a maga Proustja.”), neves kritikusok, pszichokritikusok, valamint a művek első mondatait elemző kritikusok vizsgálták Proust művét. Ajánlom az Illionsi Egyetem honlapját (http://www.library.uiuc.edu/kolbp/homeF.htm) és a Francia Nemzeti Elektronikus Könyvtár http://gallica.bnf.fr/proust/ oldalait - itt az eredeti mű is olvasható. Aki nem tud franciául, annak érdemes lesz megtanulni (persze nemcsak ezért), mint az egykori gimnazista lánynak. De Gyergyai Albert fordításában addig is alámerülhetünk a prousti világban.