Nehéz szakmai értékelést adni egy olyan filmről, aminek bemutatása politikai aktussá vált, és amiről már nem lehet egyszerűen úgy beszélni, mint az eddigi legnagyobb magyar filmvállalkozásról, hanem csak úgy, mint a "mi filmünk", hiszen minden magyar állampolgár hozzájárult elkészüléséhez (akár akarta, akár nem).

Először is elmondanám, hogy én személy szerint mit várnék el egy olyan alkotástól, amelynek az árából körülbelül 15-20 középkategóriás költségvetésű film készülhetett volna el, és amelyet csaknem teljes mértékben a magyar állam különböző intézményei finanszíroztak. Mindenképpen alapvetőnek tartom, hogy egy ilyen vállalkozás a magyar történelemről és Magyarországról szóljon, méghozzá nemzetközileg is eladható színvonalon - vagyis legyen alkalmas a "magyar imázs" javítására, országunk szélesebb körű megismertetésére. Emellett elvárnám azt is, hogy filmtörténeti esemény legyen, olyasmi amire büszkén gondolhatok, mint a Mephisto-ra, vagy a Szindbádra.

Előítéletektől és fenntartásoktól nem mentesen, de nagy várakozásokkal váltottam tehát mozijegyet Bereményi Géza alkotására - és sajnos mélységesen csalódnom kellett. Azt kellett tapasztalnom, hogy a film készítői a több éves hercehurca dacára átgondolatlanul túl nagy fába vágták fejszéjüket. A több mint két órás film Széchenyi életének négy évtizedét próbálja bemutatni, de a néző többször esik gondolkodóba, biztos ez volt-e a legcélravezetőbb megoldás? Széchenyi jellembeli változásainak kidomborítására lenne hivatott az átfogó megközelítés, de a film hossza ellenére is csak arra van idő, hogy viszonylag rövid életképeket láthassunk, köztük (néha indokolatlan) többéves ugrásokkal.

A készítők el akarták kerülni a kosztümös kalandfilmek kliséit, amivel jó érzékkel ki is iktattak szinte minden izgalomforrást a filmből. A film így az életrajzi dráma, és a (jelen esetben kissé öncélú) művészfilm határmezsgyéjén billeg. E törekvések ellenére a legművészibb mozzanat a filmből az, ahogy az alkotók milyen kecsesen tudtak elkerülni szinte minden utalást Széchenyi hatalmas életművére vonatkozóan. Tudatlan szemmel nézve a filmből körülbelül ennyi derül ki a gróf munkásságáról:

megszervezte az úri Kaszinót Pestbudán, amiért haragudtak az osztrákok, írt egy 'Hitel' című művet, amit valószínűleg a végeken dolgozó osztrák vámtiszteknek szánt, fanatikusan fel akart építeni egy hidat, aztán pont a befejezés előtt megőrült, élete alkonyán lázító röpcédulák írásával múlatta idejét.

Nyilván nem lehet mindenről beszélni - főleg egy ilyen volumenű életmű esetén -, de akkor ne is tegyünk úgy, mintha mindenről beszélni akarnánk...

Néhány epizódszereplő (Eperjesen kívül mindenki ebbe a kategóriába tartozik) csillogó teljesítménye sem tudja a hátán a filmet elvinni, mivel egyszerűen nincsenek annyit a képernyőn, hogy igazán érvényesülni tudjanak. Számomra nem elsősorban az jelentett csalódást, hogy a készítők itt-ott történelmileg megkérdőjelezhetően ábrázoltak személyeket és eseményeket (erre fel voltam készülve az előzetes híradásokból), hanem hogy egy pocsék filmben tették mindezt.

A film végeztével a közönség egy része megtapsolta azt. Rövid és dacos taps volt.

kávé