Holocaust megemlékezést tartanak Asztalos István alpolgármester részvételével június 27-én, vasárnap délelőtt tíz órakor a Zsidótemetően. Ezt követően emléktáblát avatnak fel a Balaton Plaza melletti zöldterületen.
Az Érseki Hittudományi főiskola tanévzáróját és diplomaosztóját június 26-án, szombaton délelőtt 11 órakor tartják Asztalos István alpolgármester részvételével. Ezen a napon délután öt órakor a Veszprémi Egyetem friss végzősei is megkapják diplomájukat, őket Hartmann Ferenc alpolgármester köszönti a város nevében.
A hivatalos Kábítószerellenes Világnap üzenete egyrészt stilárisan is szégyenletes, másrészt kiegészítendő. Ezért átköltöttem, a saját szám íze szerint. Tehát az Index Veszprém üzenete:
Beszéljünk tényleg nyíltan a kábítószerekről!
Ez lehetne az idei világnap központi gondolata.
Beszélhetnénk róla nyíltan, őszintén, elhallgatások nélkül és nem begyöpösödött aggyal.
Július 1-jétől négy százalékkal emelkedik a megyeszékhelyen a közalkalmazottak és a köztisztviselők bére a közalkalmazotti érdekegyeztető tanáccsal történt megállapodás alapján - jelentette be a városházán sajtótájékoztató keretében Dióssy László polgármester, Asztalos István alpolgármester és Bán Mihály, a közalkalmazotti egyeztető tanács szóvivője. (napló)
Egy 22 méter hosszú műbálna fog úszkálni a Balatonban augusztus közepén, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a különböző problémákkal küszködő embereket nem szabad magukra hagyni. A kampányt szervező Mosolyország Alapítvány azt is el szeretné élni, hogy a fogyatékos szó helyett a segítséggel élő kifejezést használja mindenki.
Ma veszi kezdetét a Péter-Pál Napi Vigadalom Balatonalmádiban, az Öregparkban.
A 3 napos folklór-fesztivál programjai között nemzetközi kézműves bemutató és vásár, betyár -és lovasbemutató szerepel, valamint galambröptetés a Balaton felett.