Az egyik kedves barátom megkért, hogy menjek el vele az okmányirodába, mert lenne ott egy kis dolga. De lesérült a múltkor sportolás közben, és most csak bicegni tud, így aztán attól tart, hogy ha nem ér fel időben a lépcsőn, akkor hiába a sorszám, kinyomják. Én csak néztem. Mi van? Mióta van vidéki okmányirodába lépcső meg sorszám?

Ja, hát nem oda megyünk, ahol lakik, hanem Veszprémbe, mert ott sokkal gyorsabbak meg kedvesebbek meg nem kell heteket várni egy időpontra, csak nyomod a gombot és kész. Erre mondom neki, hogy de te oda nem mehetsz, azt mondja de, mert van ideiglenes lakcíme Veszprémben. De nem is lakott benn soha, azt mondja, dehogyisnem! Aztán csak vigyorog. Na persze…

Szóval bemegyünk, kérdés, gomb, várunk. Autóügy, emelet, hú, tényleg sok a lépcső, előttünk hárman várakoznak. Fél óra ide-oda támaszkodás, ülőhely nincs, sebaj, kiírják a számunkat. Futok fel a lépcsőn, keresem az ablakunkat, megvan, nő matat, szám villog, barátom felér. Szuper. Akkor én mennék is, de még kéri, hogy várjam meg. Oké.

Néni papírozik, ad egy csekket, aztán elrakja a forgalmit a papírokkal együtt. Barátom néz bután. Mellesleg én is. Kéri a forgalmit. Vissza. Ja, hát azt nem adják. De hát… Nincs de hát , fizesse be a csekket, jöjjön vissza soron kívül, mutassa be, aztán visszaadják a forgalmit. Aha. A barátom közli, hogy ő pedig forgalmi nélkül nem megy el innen. A nő ciccegve, sértődött hangon kérdezi, hogy akkor állítson ki igazolást? Mögöttünk lincshangulat. Mondom, nem kell, majd én elmegyek a postára, aztán elhúzunk. Klassz. Hosszas vita után kocsival megyünk, a Cholnokyra, mert ott nincsenek ötvenezren. A rendőr meg majd menjen a sunyiba, ha megállít, majd meglebegtetjük a csekket! Mákunk van, gond nélkül visszaérünk. Emeletre fel, csekk oda, forgalmi vissza, a néni felismer vagy meg-, mindegy, jó forgalmit kapok. (Tényleg, meg sem néztem…)

A barát köszöni, hálás, és míg én fent voltam, ő azon agyalt, miért nincs itt egy kihelyezett posta? Aztán rájött, hogy a pénz miatt. Mert akkor kéne biztonsági őr. De lehetne valami utalós automata. Mondjuk, egy olyan kártyalehúzó, mint a boltokban! Kártya be, összeg oké, PIN, papír, aztán sutty, kész! Tényleg! Nem hülyeség…

Hazafelé a buszon érintőképernyős jegykiadó gépet nyomkod a sofőr a nagy, kérges ujjaival. Na, itt lassan tényleg eljutunk a kártyalehúzóig…