És ezzel eljött a fesztiválkellékek – dugóhúzó, programfüzet, esőkabát – elpakolásának szomorú feladata. Nincs több terhelés a májra, a zenészek is hazamentek, csak még némi remegés maradt a lábban, és persze rengeteg élmény.

Kilencedszer volt Veszprémben Utcazene Fesztivál, telt meg élettel a belváros, és bulizhattunk azokon a helyszíneken, ahol máskor dolgozunk, iskolába járunk. Volt egy lendületes kezdőnap, a fenomenális Bauchklanggal, és mindenki azon imádkozott, hogy kerüljék el városunkat az esőfelhők. Közben meg belülről jött a fenyegetés. A zaj, már megint, a zaj, ami megtöri a kisvárosi csendet. A kedélyek felborzolódva, a fesztiválozóknak adott a beszédtéma két koncert között. De aztán jönnek az újabb zenei élmények, kiváló utcazenészek, funk történelem az Óváros téren, és kimossák a rossz ízt a szájból.

A harmadik napon aztán beütött, amitől mindenki félt: szakadt az eső. Elmosott jó pár koncertet, Péterfy Bori sminkjét, és egyéb károkat is okozott. A hátralevő napokat viszont megúsztuk, lehetett tovább bulizni. A hétvégére, ha lehet, még nagyobb tömeg gyűlt. Csordultig tele emberrel a város, mindenhol ismerősök, régiek, újak, kedvesek, nem annyira kedvesek, de együtt vannak, és ez a lényeg. Vasárnap hajnalra már csak a legállóképesebbek maradtak, még egy utolsó sörre, pálinkára, még egy utolsó táncra, bárhol, ahol zene szól.

Aztán csak a csend, a nyugi, pár óráig még szemét az utcán, aztán azt is felszedegeti egy gondos utcaseprő, tünteti el a nyomokat. Teljesen persze nem tudja, ott fog még vibrálni az elmúlt hét minden pezsgése, egy darabig még mintha tartana a dolog, aztán felfogjuk, hogy vége, már hétköznap van, a szó legrosszabb értelmében.

Jövőre pedig tizedszerre is szeretnénk Utcazene Fesztivált, addig is kívánjunk jó pihenést a szervezőknek, megérdemlik! Mi pedig eltesszük a fesztiválpólóinkat, kendőinket, dugóhúzónkat, táncos kedvünket, jövőre is hasznukat vesszük.