Ha valaki reggel nyolckor ébred az utcán, az biztos számot vet az életstílusával. Nem úgy a fesztiváltudósító. Ő (azaz én) inkább azon kesereg, hogy fog így cikket írni az előző estéről. Megmondom én: nehezen.

Kezdjük a bocsánatkérésekkel. Elnézést kérek mindenkitől, akivel esetleg túl szókimondó voltam. Elnézést kérek minden lánytól, akinek a szemei helyett a melleit bámultam, miközben beszélgettünk. Elnézést kérek minden csapostól, akinek túl kevés borravalót adtam. Elnézést kérek mindenkitől, akinek a lábára léptem. Elnézést kérek azoktól a külföldiektől, akikkel iszonyú rossz angolsággal próbáltam társalogni. És elnézést kérek a leharcolt szürkeállományomtól.

Idegenbe szakadt barátosnémnek rovom le tartozásomat, amikor kocsmaajánlóval kezdem a tegnap esti élménybeszámolót, de azt hiszem a fentiek tükrében ez érthető. Tehát. A pálinkaházak nagyon jók. Az egyiknél a pultos fesztiválviselt ábrázattal még a negyedik napon is képes végtelen türelemmel, és nagy szakértelemmel ismertetni portékáját. Kiselőadások, kóstolók, abból sok, és minden, amivel rá lehet venni a leendő fogyasztót a fogyasztásra. Estére persze már ő sem józan, de így legalább könnyebben megtalálja a közös hangot a vásárlókkal. A többi kocsmáról pedig általánosságban elmondható, hogy igen kedvesek a lányok, kiemelve a Séd mozi előttit (már a kocsmát – de ha jobban belegondolok, a lányt is).

Koncertek. A Waldeck rettentő rossz hangosítással kezdett, állítólag ez annál a színpadnál megszokott. Ennek ellenére klassz zenét produkáltak, és keveset is grimaszoltak, vagyis nem törődtek a nehézségekkel. Dubos alapokra játszottak finom jazzes futamokat, a ’20-as évek kávéházi gramofonhangulatát idézve. Egy kislány lelkes ördögvillázással jutalmazta a produkciót, a színpad előtt gombostű is alig, de a lépcső is tele volt.

A Mardi Gras.bb hozta a megszokott formáját, vagyis hatalmas bulit csaptak. A szaxofonos még mindig bongyor, Doktor Wenz még mindig sármőr, és „Reverend” Kruger még mindig örökifjú. A koncert felénél csábultam el a már említett pálinkaházak felé, ezért nem tudom idén is megismételték-e a testközeli zenélést. És innentől már pálinkaszagú köd, bugizós nyomok a testemen, plusz expresszós pecsét, így ott is kellett lennem… A fesztivál utolsó előtti napja húzósan végződött, remélem az utolsó is hasonlóan alakul, bár a májam ezzel tuti nem ért egyet. De neki most kuss van.