Szegény Nagyanyám pár évvel ezelőtt vonattal igyekezett az öccséhez látogatóba. Hazaérvén kikelt magából, és azt mondta, soha többet nem utazik, mert ezek a trógerek nem akarják. Ez a tolvajnépség azt akarja, hogy ő otthon üljön, és sorozatokat nézzen, hiszen csak egy csóró, nehézkes nyugdíjas. Én akkor egy kicsit egyetértettem a trógerekkel. De ma…

Sárospatak, 2008. június 29. vasárnap, 13:45 – MÁV jegypénztár
Megkérem a hölgyet, hogy legyen kedves átírni a jegyemet, mert nem Veszprémbe, hanem Almádiba mennék. Azt mondja oké, Fehérvárig jó ez a jegy, onnan kell csak másik, az ennyibe kerül, mert ez meg az. Megkérem, tegye meg ezt a kollégáim jegyeivel is, az egyik ugyancsak Almádi, a másik Fűzfő. Metrójegy? Ja, azt csak az IC pótjegy vásárláskor adhatunk, bocs. Adnak? Nem is tudtam. Öt perc alatt kész, a vonat késik, 14:05kor indulunk.

Miskolc, átszállás
Gyorsvonatról le, cuccok a kézbe, rohanás egy ismeretlen vágány felé, az aluljáróban megvan a száma, balra, nem, jobbra, de, balra, rohanás, hangszóróból: azonnal indul, lépcsőn fel, IC vagonba be, hányas ez? Mindegy. Légkondi. Bekaphatja a MÁV. Csatlakozzanak ők! Ha tudnak. Helyjegy jogán ember eltévedt néni felállít, cucc lerak, slozi keresés, rohadtul nem vagyok szociális. De legalább merek pisilni, ez egy IC! Vagyunk így egy páran…

Budapest Keleti, átszállás
Lecuppanás az ablakról, rohanok előre metrójegyért. Peron szélén lepattanok, jegyellenőrzés. Köszi, az a kollégánál, bevárom. Metróba le, rohanás, jegypénztárnál sor, automata, bamba turista félrelök – mondom, nem vagyok szociális, csak haza akarok jutni –, persze nincs elég apró, papírt nem veszi be, megint kollégára várok. Még jó, hogy előrefutottam. Összekaparjuk az aprót, metróra fel, kúszunk a Déli felé. Csak az idő rohan.

Budapest Déli, átszállás
Ja, az az Almádi vonat most nem megy, a veszprémi indulásáig kb. 5 perc van. Mivel becsületes még egy kicsit vagyok, futok a pénztárhoz, jegymódosításért. A hölgy géphangon közli, hogy lemondó nyilatkozat kell, meg még fizetni érte pluszban. Mondom oké, lökje a papírt, én meg lököm a lóvét. Azt mondja, az egyes vágánynál a műszakvezető tisztnél kell lemondó nyilatkozatot kitölteni. Mondom neki, hogy még három percem van, meg hogy Sárospatakon nem kellett, de csak néz az üvegszemével, és azt hajtogatja: egyes vágány, egyes vágány, egyes vágány. Közben a vonat azonnal indul. Nem mondom, csak gondolom, de azért a pultra csapok, sziszegek, és rohanok. Csak haza akarok érni…

A vonaton, Veszprém felé, Almádiba szóló jeggyel
Pedagógus kolléga vigyorog. Csak bízzuk rá a kalauzt. De ne szólaljunk meg. Jön is, mikrofonfej, szódásszifon szemüveg, zokni a szandiba, csúcsmelltartó. Belép. Jegyet néz. Kérdez: Almáádiii? Pedagógusunk lecsap. Hát az úgy volt… Mondja, és mondja és mondja: Sárospatak, IC, Miskolc, Almádi, Veszprém, Szerencs, stb., stb. Közben lóbálja a jegyeinket, azt a húsz darabot, és látszik, hogy a kaller már az IC-nél feladja. Aztán pedagógusunk lezár:
…és a hölgy a Déliben a jegypénztárnál azt mondta, mivel azonnal indul a vonatunk, menjünk, és a problémát beszéljük meg a kalauzzal, aki biztosan nagyon kedves és megértő lesz velünk… Szempilla-rebegtetés, mosoly – a kaller elolvadt. Nyertünk!

Veszprém, 2008. június 29. vasárnap, 19:45 peronon
Szegény Nagyanyám! Én nem vagyok egy csóró, nehézkes nyugdíjas. Sőt, EU-ban vagyok, 2008-ban, és nem merek pisilni a vonaton, olyan retkes, és büdös és mocskos. Most a MÁV a csóró és nehézkes, meg ez az egész, szóval maradok otthon, és nézem a sorozatot. Robot leszek. Báb. Csak tömegközlekedésre futja? Akkor dögöljön meg otthon! Az államnak az ingyen van. Így ADÓdott. Ezt kell szeretni?!