Jól emlékszünk még, hogy nem oly régen a Pevensie tesók besétáltak egy ruhásszekrénybe, és egy alternatív valóságban kötöttek ki, ahol vannak kentaurok, faunok, törpék, óriások meg beszélő állatok dögivel. No meg persze Aslan, a szuperoroszlán, aki eljön, ha nagyon hiszünk benne, és segít, ha baj van. Amikor ez máshogy nem megy, még magát is feláldozza, de nem kell megijedni, mert másnapon úgyis feltámad…

Szóval olvasom erről a Ben Barnes gyerekről, aki Caspian herceget alakítja a folytatásban, hogy a kásztingon (gy.k. szereplőválogatáson) azt füllentette, tud lovagolni, mert annyira akarta a szerepet, és nicsak, cél szentesíti az eszközt, meg is kapta. Így aztán ő lehet a szegény kis üldözött trónörökös, akit a gonosz régens el akar tenni láb alól, de ügyesen megidézi a legendás, ősi királynőket és királyokat, és némi viszontagságok után győzedelmeskedik.

Hát dióhéjban ennyi volt a film története. Azért nem nehéz összefoglalni, mivel a Narnia Krónikái – Caspian herceg egy újabb gyerek-akciófilm, vagyis követi a Harry Potter-filmek többségének trendjét, és végig pörgeti a brutál akciójeleneteket. Jó, mondjuk ezt a felgyorsult pörgést néha-néha lelassítja némi szemgyönyörködtető panorámakép, de aztán robogunk is vissza a küzdelembe.

Ennél többet magáról a filmről nehéz lenne elmondani, mivel borzasztó hosszúsága (csaknem két és fél óra) ellenére a sztori valóban két mondatban összefoglalható. Az mindenesetre hasznos, ha az ember úgy vesz jegyet, hogy adott esetben legyen menekülőútja a mosdó felé, mert szünet persze nincs, a „történet” fonalát pedig nem olyan ördöngösség két perc kihagyás után újra fölvenni…

Andrew Adamson rendező-forgatókönyvíró egyébként C. S. Lewis hétrészes regényfolyamának minden második kötetét látszik feldolgozni, mivel Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény a második, a Caspian herceg pedig a negyedik kötet alapján készült. Az első rész kihagyásának jó indoka, hogy az csak amolyan hangulati és világtörténeti felvezető, a harmadik (A ló és kis gazdája) meg nyilván nem volt elég mozgalmas az ízlésének, vagy csak egyszerűen nem talált egy hiteles kisgazdát… Érdekes kérdés, hogy az alkotók végül megelégszenek-e egy filmtrilógiával, vagy a többi sztorit már elég használhatónak találják a megfilmezésre.

Ha a regényeknek legalább a hátoldalát elolvassuk (Isten őrizzen, hogy ennél több irodalmi erőfeszítésre buzdítsunk bárkit is!), akkor megtudhatjuk, hogy „a Narnia Krónikája a Jó és Rossz örök háborúját meséli el”, mint az Újszövetség vagy a Star Wars. Aslan amúgy is amolyan Jézus-parafrázis, ha eddig nem derült volna ki, ezért aki keresztény, annak kötelező megnézni a filmet, bár több benne a háború, mint a Jó és Rossz. Azért van némi megkísértés, csak úgy miheztartás végett…

Sajnos úgy tűnik, Az arany iránytű nem állt ennyire keresztényi alapokon, így annak a filmnek hiába is várnánk a folytatását, a pogányok és ateisták kénytelenek lesznek megtanulni olvasni, ha kíváncsiak annak a sztorinak a folytatására. A többieknek szerencsére itt van Mel Gibson, meg persze várható a Narnia-biznisz folytatása is. Addig meg vigyázzon mindenkire Aslan!