Amióta életünk első lakását megvásároltuk, azóta üldöz engem az ördög. Valami rontás ül rajtam, vagy valaki szemmel vert, még ki kell derítenem, mindenesetre várom már a feloldozást. Várom már, hogy végre elkaphassam ezt a bestia ördögöt, vagy legalábbis elüldözzem a vállamon ülő rosszakaratú szellemi lényt. Őrangyalt keresek azonnali kezdéssel!

Minden rossz azzal kezdődött, hogy jelezte a szomszéd, hogy vizesedik a fürdőszobaplafonja, és hát nem volt mit tenni, meg kellett keresni a bajok és a víz forrását. Még szerencse, hogy mindezek előtt mindenkinek elmeséltem, hogy nekünk olyan klassz lakásunk kerekedett, hogy nem kell a vizesblokkokhoz nyúlni. Ezzel szemben az egész fürdőszoba padozat ugrott, és az előszoba falán is egy jókora lyuk tátongott. Még szerencse, hogy fürdőnk a legegyszerűbb magyar csempével van kirakva, így nem volt gond az utánpótlás. (persze ezek közé a „legegyszerűbbek” közé, beékelődik pár színes tehén, ezért szerettem bele…)

Aztán következett az ablakcsere projekt, ami igaz, hogy egy ablakot érintett csupán, de azt is sikerült egy hónapon keresztül alkotnia a kedves kivitelezőnek. Mondhatni rekordidő. Azt, hogy elméretezték az ablakot, azt, hogy nem vitték el a szemetet, holott kifizettük, azt, hogy munkaidőben csörögtek rám notóriusan, hogy akkor most azonnal mennének szerelni, és én notóriusan kértem őket, hogy előtte egy nappal szóljanak, amit az Istennek sem akartak meghallani, nem is említem. A vége volt a legszebb: egy szép napon csak úgy munkaidőben beállított hozzánk a redőnyös, hogy akkor ő jött, és szerel. Még szerencse, hogy otthon volt a párom…És még szerencse, hogy Bell 1876-ban feltalálta a telefont….

A Bankos sztorink a legédesebb. Hitelt vettünk fel a lakáshoz, mint minden életkezdő fiatal. Csalogató volt a Bank, és a párom hosszan számítgatások és nézelődések után mellettük, illetve az ő hitel konstrukciójuk mellett tette le a voksát. Félévente áll a bank jogában kamatfizetés feltételein változtatni, és ő rendszerint ki is használja ezt. Elmúlt egy év, és mi tizenháromezer forinttal fizetünk többet, mint a startnál. És még tizenvalahány év hátra van. Úgy gondoltuk, hogy a fizetésem fedezni fogja a hitelt, de ha a kedves bank még egyszer emel, hát nem fog működni a mutatvány.

És még sírhatnék, ríhatnék a megannyi ócska magyar problémám végett (áremelések, kőművesek, naponta látott pénztáros nénik trükközései, stb.), de úgy gondoltam, csukjanak be az adósok börtönébe, akasszanak fel, éhezzek, vagy fázzak, de elmegyek nyaralni, mert betelt a bili. Pedig az emlegetett hitel felvételekor megfogadtuk, hogy nyaralni kizárólagosan a dörgicsei családi birtokon fogunk. Vagy tizenvalahány évet.

Hát nem. Így az első adandó alkalommal közöltem párommal, hogy nekem hegyekre, a hegyeimre, a Tátrára van szükségem, és arra, hogy egy héten át kigyalogoljam a lelkem, hegyre fel és hegyről le, kigyalogoljam a sok magamba szívott rosszat, és bántást. Hallgassam a csendet, lássam a kopárságot, félve-remegve várjam egy barnamedve felbukkanását minden áldott percben, hogy hazatérve majd újra tudjak hinni a csodában, abban, hogy lesz még egyszer normális élet Magyarországon…és bennem.