Kis hazánk területén harcoltak már az elmúlt századokban spanyol zsoldosok török martalócokkal és német katonák is megpróbálták föltartóztatni az oroszok előrenyomulását. Mivel az aktuális magyar kormányzatot a hispán-germán duó támogatta, így már csak történelmi okokból is nekik szurkoltam. (Na ennyit az ideológiáról…)

A németebbnél németebb törökök a háború utáni Németország felépítése közben (minden harmadik törökországi családnak van ott rokona) sok mindent tanultak a helyiektől. A fociban leginkább az utolsó pillanatig – vérig? – tartó kíméletlen küzdelmet, amit megspékeltek – talán a vallásukból és múltjukból adódó, de a hétköznapjaikat is átjáró – fanatizmussal. Ennek eredményeképpen az utolsó percekben lőtt góljaikkal jutottak el az elődöntőig és lelkesedésükkel rengeteg hívet szereztek maguknak. Az viszont mégsem járja, hogy olyan csapat játssza a döntőt, aki az öt meccsen (egy hosszabbítással együtt 480 perc alatt) összesen 14! (azaz tizennégy) percig vezessen!

A hollandabbnál hollandabb oroszok az első – éppen a spanyolokkal szemben elvesztett – meccs botladozása után a svédeket, görögöket és végül a nagy esélyes hollandokat legyőzve látványos támadó focival jutottak az elődöntőbe. A holland nemzetiségű szövetségi kapitányuk által felszínre hozott gyors, ötletes játékukkal még olyan – politikailag elfogult – rajongókat is maguk mellé tudtak állítani, akik „a 40 évnyi ideiglenes itt-tartózkodást” bizony máig nehezen tudták megbocsátani. Az viszont mégsem járja, hogy olyan csapat játssza a döntőt, aki kétszer is három góllal kap ki (4-1-re és 3-0-ra) az egyik riválisától.

A Európa Bajnokság döntőjét Németország és Spanyolország játssza. Két olyan ország, amelynek teljes területe Európában fekszik, ellentétben az elődöntők másik két résztvevőjével…