Szeptembertől új gyerekelőadást tekinthetnek meg kicsik és nagyok a Petőfi Színházban: Zalán Tibor Angyalok a tetőn című zenés mesejátékát. A darab rendezőjével, Nagy Mari színésznővel beszélgettünk az előbemutató kapcsán.

Index: – Miért pont erre a darabra esett a választás?

Nagy Mari: – Úgy történt, hogy kifundáltam: mivel annyira kevés új magyar mese születik a gyerekeknek színházban, megkérem Zalán Tibor drámaírót, akit ismertem a Kolibri Színházból, hogy írjon egyet. Ő ezt a kérést teljesítette, így 2003. január 10-én bemutattuk az Angyalok a tetőn című zenés mesejátékot az Új Színházban. Eperjes Károlynak nagyon tetszett az az előadás, és mikor Veszprémbe került, kérte, hogy csináljam meg itt is, és én boldogan mondtam rá igent.

Index: – A gyerekekhez milyen színházi nyelven kell szólni, ez az előadás hogyan, milyen módon szeretné megszólítani őket?

NM: – Ezzel az előadással az a célom, hogy a szülők, a nagyszülők és a gyerekek együtt jöjjenek el színházba, és amikor mennek hazafele, beszélgessenek a darabról vagy azzal kapcsolatban bármi másról. Családi színháznak is nevezhető ez az előadás, hiszen egy kicsit mindenkihez szól. A létező legfontosabb dolog, hogy a fiatal nemzedék bejöjjön a színházba, a családi színház talán arra is nevel, hogy később, felnőtté válva is örömmel tegyék be a mostani gyerekek a lábukat a színházba.

Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy a gyerekek beszélgessenek a szüleikkel, és fordítva. A kisebbeknek szóló színházban (színházi nyelvben) az egyszerűséget szeretem: puszi, ölelés és minden olyan gesztus használható, ami „normális”. Világkép szintjén pedig: a jó az jó, a gonosz az gonosz, és a végén minden rendbe jön, mert a jónak muszáj legyőznie a gonoszt, az életben is, a gyerekek számára pedig ez különösen fontos tanulság.

Index: Milyen volt az itteni társulattal dolgozni?

NM: – Ahogy betettem a lábamat a színházba május 9-én, attól kezdve otthon vagyok. Kaposváron voltam színésznő, és csak később kerültem a pályám során Budapestre, nekem olyan volt Veszprémben, mintha hazajöttem volna.

Index: – Mennyire másként rendezte meg a mesejátékot másodszor?

NM: – Attól féltem a legjobban, mikor ezt a munkát elvállaltam, hogy ugyanazt akarom csinálni, amit Pesten. Aztán ahogy megismertem az itteni színészeket, és elkezdtünk próbálni, kiderült, hogy nem is tudnám ugyanazt csinálni, és ez így jó. Azon kívül, hogy Márta István, az Új Színház igazgatója odaadta a 2003-as előadás díszletét, jelmezeit és zenéjét, ez a veszprémi produkció nem sokban hasonlít az előző rendezésemre. Ez teljesen más társulat, így sok apró poénnal, kiélezett helyzettel gazdagodott a színdarab.

Index: – Milyen viselkedési mintákat tanulhatnak a gyerekek a darabból, mit üzen nekik az előadás?

NM: – Hogy szeressék egymást, és a rosszban is találják meg a jót, a jót pedig becsüljék meg, és szeressék. Tudják és merjék egymást őszintén megölelni, megpuszilni, és kizárólag csakis arra szeretném nevelni őket ezzel a mesejátékkal, hogy vegyék észre: ami rossz, az rossz, attól nem kell megijedni, hanem le kell küzdeni.