A pályán elért eredmények alapján Anglia nem vesz részt az idei Európa-bajnokságon. Ennek valószínűleg örülnek a békés és tüchtig alpesi városok boltosai, még ha vendéglátósaik annyira nem is. Az angol szurkoló ugyanis más (hibbantabb, lazább, ilyesmi), mint többi nemzetbéli kollégája.

Két éve volt szerencsém a világbajnokság első néhány mérkőzését Pozsonyban megnézni. Ez annyiból is jó választás volt, mivel hozzánk hasonlóan a tót anyafiak sem éppen futballsziporkáikról híresek – a csehek meg annyiszor nem játszanak –, így viszonylag elfogulatlan közönséget ismerhettem meg a született pozsonyiakban. A hét elején aztán ismét az egykori magyar fővárosban töltöttem pár napot, így össze lehet hasonlítani a 2006-os és 2008-as hangulatot.

A hangulatban pedig egyetlen nagy és hangos különbség van: az angolok részvétele az előbbin, és távolmaradása az utóbbi világversenyről. Két éve az esti meccsek alatt hömpölygött a tömeg az utcákon, a teraszokon föl-fölhangzott a C’mon England, és még az olyan nyomorult, izzadtságszagú egynullák idején is – mint amilyen a Paraguay elleni volt –, önfeledt és felhőtlen jókedv ülte meg a pozsonyi belvárost.

Hát, most ez elmaradt, s ahogy a felhajtott gallérú negyvenes britek kelet-európai szexturizmusa is visszaesett kissé a focicsapat kudarcának eredményeképp, úgy az angolok helyett visszafogott görögök (!) és svédek csendes sörkortyolgatással egybekötött esti kikapcsolódósának lehettem tanúja kedden. Abban a belvárosi bárban, amelyiknél két éve annyi angol gyűlt össze, amennyivel más fővárosban tévét lehet ostromolni. (Kulturáltabb helyeken futballszurkolók a sörcsapokat ostromolják.)

Szóval hiányoznak az angolok (szurkolói), hiányzik a belvárosból a kivetítő – két olyan dolog, ami nélkül nem igazi egy futball-rendezvény.