Mély nyomot hagyott mindenkiben, mégis nagyon nehéz írni róla. Bozsik Yvette társulata mellett közreműködött a Tánceánia Együttes, a Gördülő Tánccsoport és Matatek Judit. A cél: ép mozgásúak és nem ép mozgásúak találkozzanak a művészetben – és az üzenet szerint a mindennapokban. Idézve a narrátort: „Ha találkozol valakivel, valóban találkozz!”

Felgördült a függöny, és sokan megdöbbenve figyelték a vakvezető kutyás fiút és a tolókocsis embereket. Ekkor még senki nem tudta, mi fog kisülni mindebből. Pár másodperc múlva, amikor már a zene is dinamikusabb lett, tudtuk: táncolni fognak ők is! Az előadás azért készült el, hogy felülvizsgáljuk egymásról alkotott nézeteinket, előítéleteinket. Aki ezt látja, biztosan másképp viszonyul a nem ép mozgású emberekhez.

Elsősorban nem szánalmat akarnak kelteni bennünk, hiszen nem kell őket sajnálni – hanem el kell őket fogadni. A szociális kultúra kirekeszti a sérülteket, pedig ők is olyanok, mint mi. Amíg a zenére keringtek, csapkodtak, hajoltak, ugrottak, álltak, ültek, gurultak…, eszembe sem jutott, hogy nem profi táncosok. Az előadók egymással keveredtek, a folyamatos testi kontaktus megvolt, ezzel is jelezve, hogy ők találkoznak, elfogadják egymást. Az előadás mérföldkő a résztvevők fizikai és szellemi kibontakozásában.

A tánc így, együtt, csodálatos és leírhatatlan volt! Ennek ellenére mégsem ez fogott meg a leginkább – vagy mégis. Hiszen a kocsis társastánc, a balettelemekkel kevert modern tánc és a nem ép mozgásúak mozdulatai tökéletes összhangban voltak egymással. Minden mozzanattal adtak valamit a közönségnek. Ezek után nehéz volt azonnal felkelni a székből, nem is lehetett. Ott maradt bennünk a társulat boldogsága, és ezzel együtt egy kicsit ők is.

Ani
annni@citromail.hu