Immár a Lovassy László Gimnáziumban is elindul az a rendszer, mely sok helyen – így például az egyetemeket – már nem ismeretlen. Ez nevezetesen a tanárértékelő rendszer, amelynek segítségével a tanárok, illetve az iskola vezetése pontosabb képet kaphat a pedagógusok felkészültségéről, hatékonyságáról. Erről a rendszerről kérdeztem Pálffy Zoltánt, a gimnázium igazgatóhelyettesét.

Index: – Miért indul el a tanárértékelő rendszer, miért éppen most?

Pálffy Zoltán: – Elsősorban az az oka, hogy az intézmény minőségirányítási programja előírja: háromévenként a tanárokat, pedagógusokat értékelni kell, és ennek része egy kérdőív-kitöltő rendszer is. Ezért hoztuk létre a diákok illetve a tanárok részére azt a felületet, ahol elektronikusan tudják értékelni a tanárokat.

Index: – Van ennek valami kapcsolata a nemrég a médiában napvilágot látott törvénnyel, amely szerint minden iskolában értékelni kell a tanárokat?

PZ: – Nem most került napvilágra ez a törvény, ugyanis elég régóta, 2007. március 31. óta előírja, hogy az értékelés iskolai rendszerét minden oktatási intézményben el kell készíteni. Nyilván az az oka a nagy médiavisszhangnak, hogy élesben most fut le először minden középiskolában ez az értékelés.

Index: – Azt említette, hogy internetes, webes felületen zajlik ez az értékelés. Egész pontosan kik fognak értékelni, illetve milyen szempontok alapján?

PZ: – Két csoport fog értékelni. Egyrészt a diákközösség – amelynek minden tagja az őt tanító tanárokról fog készíteni egy értékelő kérdőívet –, másrészt pedig a tanári kar. A tanárok a jelen tanévben két típusú kérdőívet töltenek ki. Az egyik egy önértékelő, a másik pedig egy munkaközösséget értékelő ív. Nyilvánvalóan a munkaközösségi tagok a munkaközösség-vezetőről, a munkaközösség-vezető pedig a munkaközösségi tagokról fog véleményt nyilvánítani.

Index: – Milyen arányban veszik figyelembe a diákok véleményét?

PZ: – Az arány negyven százalék.

Index: – A kérdések – feltételezem – különbözőek lesznek mind az önértékelés, mind a diákok által beadott értékelés alapján. Mi az oka, hogy ilyen alacsony a beszámítási arány a diákok felől?

PZ: – Nem gondolom, hogy az arány túlságosan alacsony. Egy tanár értékelése sok pilléren kell hogy nyugodjék, ennek egyik eleme a diákok által adott vélemény. Mivel különböznek a kérdőívek egymástól, mindegyik más szempontból próbálja a pedagógus teljesítményét értékelni. Legnagyobb súllyal a diákok értékelése van jelen a rendszerben. Nyilván fontos a diákok véleménye, de ugyanúgy fontos az adott munkaközösségi vezetőknek vagy tagoknak is az értékelése, hiszen velük élnek együtt, amikor nem a diákoknak tartanak órát. Az önértékelés pedig az önmagunkkal való szembenézés szempontjából fontos.

Index: – Hogyan teszik közzé az értékelések végeredményét? Kihirdetik-e egyáltalán?

PZ: – Nem, mivel ezek nem publikus adatok. A pedagógus teljesítményértékelését a munkáltatónak kell tudnia, neki pedig figyelembe is kell vennie bizonyos típusú pénzek elosztásánál. Tehát csak az intézmény vezetőjének, az igazgatónak van rálátása az eredményekre. Mindenkinek minden százalékos eredményét látni fogja, a pedagógusok pedig nyilván a saját önértékelésüket tudják, illetve látni fogják a diákok értékelésének átlagát és a munkaközösségi átlagokat.

Index: – Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az igazgató ismerni fogja ezeket az arányokat, és – mint az előbb is említette – pénzbeli kérdésekben valamilyen változást eredményezhet? Jelentheti azt is, hogy esetleg valamilyen juttatásokat megvonnak a tanároktól, esetleg emelik azokat?

PZ: – Igen, részben eredményezheti ezt. Megvonásról nincs szó, de a plusz pénzek elosztásában differenciálásra ad lehetőséget – persze látni kell, hogy ez az összeg a fizetés töredékrésze. Nem is ezt hangsúlyoznám ki, vagy tartom pozitív változásnak, hanem azt, hogy több évtizedes munka után vannak kollegák, akik most először kapnak hivatalos visszajelzést akár a diákok, akár a saját kollégáik részéről hogy ők: hogyan ítélik meg az ő munkáját. Gondolkodásra, beszélgetésre ad lehetőséget, elsősorban kollégák között az tény, hogy az eredmények – például a munkaközösség-vezető által adott értékelés és az önértékelés között – milyen különbség van. Azt pedig, hogy a diákok átlaga és az önértékelés esetlegesen eltér, személyesen nem lehet megbeszélni a tanulókkal, hiszen senki nem fogja tudni, hogy ki mit töltött ki, viszont ha a két eredmény nagyon eltér egymástól – akár pozitív, akár negatív irányban –, a pedagógus elgondolkozhat azon, mi lehet az oka. Én inkább ezt tartom fontosnak.

Index: – Tehát akkor az egész rendszer annyit szolgál, hogy a tanárok megismerjék a diákok, illetve a feletteseik véleményét, és ezt figyelembe vegyék. Diákok szempontjából lesz-e a rendszer bevezetése után valamilyen változás vagy következmény?

PZ: – Valamilyen pozitívummal biztosan járni fog. Abban az esetben, ha valaki viszonylag rossz minősítést ér el egy adott állításra a diákoktól, akkor létezik benne mindenképpen annyi önbecsülés – én úgy gondolom –, hogy megpróbál az ellen tenni, így a következő hasonló értékelésnél – ami három év múlva következik – más eredményt kaphat. Tehát ez csak a diákok előnyére fog válni. Legalábbis reméljük.

Index: – Ezek szerint úgy tervezik, hogy háromévente rendezik meg az értékelést. Lesz-e valamilyen összehasonlítás a háromévenkénti eredmények között?

PZ: – Az intézmény minőségirányítási programja írja elő, hogy az értékelést háromévente kell lefolytatni. Össze lehet hasonlítani a korábbi eredményeket, de tudni kell, hogy azt más diáksereg, más szituációban, más körülmények között, más élethelyzetben produkálta. Nem tartom szükségesnek az központi összehasonlítást. Megint azt mondom, pedagógus az, aki elgondolkozhat azon, hogy megfelelő irányban változott-e, vagy ha nem változott, akkor ennek csak ő az oka, vagy a körülmények voltak a változáshoz kedvezőtlenek.

Nagy Bálint