A mese örömét szeretné visszaadni többek között az embereknek Pozsgai Zsolt rendező, aki az Én és a kisöcsém című zenés vígjátékot állítja színpadra a veszprémi Petőfi Színházban. A népszerű kortárs drámaírót egy héttel a premier előtt arról is kérdeztük, hogy az ő értelmezésében mennyire lesz modern ez a kultikusnak számító klasszikus darab.

– Ez az előadás a szeretetről, barátságról, valódi emberi kapcsolatokról szól – mondta Pozsgai Zsolt. Mindarról, amit otthon megszoktunk, szerelembe esünk, csalódunk, barátokat szerzünk vagy vesztünk el – de ezeket az értékeket a mai média és társadalmi közeg meglehetősen leértékelte. A szerelem a szappanoperák szintjén jelenik meg, a konfliktusokról csak az álsztárok, győzikék világa árulkodik, az igazi emberi kapcsolatokról nem szól semmi más, csak a színház. De a színháznak ez kötelessége. Hogy akármilyen értéktelenséget is sugall a környezet, tudja, hogy a nézőkben nem történt változás. Ez a darab mese a szerelmekről, barátságról. És ennek a mesének az örömét szeretnénk adni a nézőknek.

Amikor arról kérdeztük, hogy klasszikus vagy modern feldolgozásban állítja-e színpadra az Eisemann-Szilágyi nevével fémjelzett népszerű zenés vígjátékot azt felelte, hogy az Én és a kisöcsém veszprémi előadása nem lesz modern a szónak annak az érelmében, ami elriasztja a nézőket. Nem kísérletezgetnek, nem akarják átértelmezni a dalokat, jeleneteket, figurákat. Inkább úgy mondaná, hogy friss lesz és korszerű. És minőségi. Friss, mert a szöveget és a látványt a mai kor igényeihez igazították. Korszerű, mert a díszlet, a jelmez és a koreográfia olyan művészek alkotása, akik tudják, hol élünk és mikor. Reményei szerint minőségi lesz, mert minden szövetanyag, amit felhasználtak, új, eredeti, ide készült, színében, formájában egy képi világot mutat be. A koreográfus, Fejes Kitty személyében pedig olyan művész dolgozik a színészekkel, aki a magyar kortárs táncművészet egyik meghatározó alakja, és ő is felfrissíti azt a táncnyelvet, amit az ilyen előadásoktól megszokhattak a nézők. A zenei alap is modernebb, dzsesszes hangzást ígér, Völgyessi Gyöngyi külön nyitányt írt, ami itt hangzik fel először. A rendező hangsúlyozta, a nézők olyan embereket fognak látni a színpadon, akik kedvesek, szépek, mulatságosak – és nem ripacsfigurák. Ehhez természetesen tehetséges színészek kellenek, ám ahogy Pozsgai Zsolt kifejtette, azokból ebben a színházban bőven akad.

Ezután beszélgettünk még arról is, hogy milyen benyomásai vannak a veszprémi színházról.
– Több olyan színház van az országban, ahová szívesen megyek vissza, ha hívnak – felelte Pozsgai Zsolt, aki kitért arra is, hogy a magyar színház még őrzi a társulati jellegét, minden színháznak más-más arca van, ahogy azt az ott élő művészek alakítják. – Ez már nyugaton nem létezik. Ide Békéscsabáról jöttem, ahol szintén valódi öröm dolgozni, tavaly Veszprémben a Hókirálynő alatt ismertem és szerettem meg a társulatot. Nagyon sok darabot el tudok képzelni velük, mert nyitottak és nagyon tehetségesek. Örülök, hogy az új vezetés számít rájuk, és többek között velük képzeli el a színház jövőjét. Külön kell szólni a műhelyek és a műszak magas színvonalú tevékenységéről, mely meggyőződésem, az egyik legrangosabb az országban. Vagyis minden együtt van ahhoz, hogy jó színházat lehessen itt ad a közönségnek.

Pozsgai Zsolt érdeklődésünkre beszélt arról is, nem kizárt, hogy a jövőben még dolgozik majd Veszprémben.
– Eddig nem dolgoztam úgy színházban, hogy ne hívtak volna vissza – örülnék, ha ez most is így lenne. Bár a Komédium Színházban, amelyet vezetek, van elég dolgom, de évente egy-két kirándulásra ilyen színházakba, mint a veszprémi, nagyon szívesen megyek. Szó van egy új darabról, egy ősbemutatóról, beszélgetünk róla a vezetéssel, tervezgetünk, lelkesítő és szép ügy lehet. De még meg kell írni, és amíg nincs meg a darab, nem szívesen beszélek róla. Ezzel a színházzal már egyszer amúgy is megégettem magam ilyen ügyben, pár évvel ezelőtt kellett volna megírnom a „Vak Ond Álma” című darabot, már kiírták a következő évad plakátjára, és a megírás közben jöttem rá, hogy nem tudok ebből olyan anyagot írni, mint amilyet szeretnék, így Szilágyi Tibor írta meg a művet. A drámaírás nem megy megrendelésre, legalábbis nálam nem. De ha van egy hívó szó, pár tehetséges színész-barát, és egy ilyen jó hangulatú színház… akkor azért könnyebb a munka.


Forrás: www.petofiszinhaz.hu