Van egy barátom. Csaba. Nem részletezem, hogy miért csak ritkán találkozunk, de ez van. Együtt végeztünk az egyetemen, majdnem egyszerre. Dolgozott kutatóként, aztán multiknak gyűjtögette a milliókat. A multi végén, a csúcson szerintem egy plüsskutya dirigál, akit robotok gondoznak. A plüsskutyákat minden éjjel egyszer szigorú titokban élő kutyákkal szagoltatják körül, hátha egyszer felvakkantanak.

A plüsskutyákra milliárdokat költenek, hogy élet szálljon beléjük, de Istennel nehéz megalkudni, hát ezért küzdenek az öltönyös rabszolgák. Egykor küzdött köztük a Csaba is. Eredményes és sikeres volt. (Mesélte régebben, hogy számít, ki milyen órát visel.)

Négy gyermeke van meg egy felesége, nagy autója és egy szép nagy, új háza. Örökké új marad, mert addig szépül, ameddig él, azaz meg nem hal. Csaba okos és érzékeny. Átlátja az élet fonákságait, keresi az igazságot önmagában. Nem dől be a csili-vili mesevilág délibábos nimfáinak, érzi, tudja, érzékeli a társadalom és az emberi élet tabuként kezelt, sziszifuszi kudarcait.

Érdekes ember, különc. Kerteket gondoz, füvet nyír, sziklakertet épít. Egyedül dolgozik, szigorúan egyedül, mert így jobb. Senkinek sem akar az alá- vagy a fölérendeltje lenni. (A demokráciába születni kell, csak észrevétlenül lehet megtanulni. A demokráciát csinálni nem lehet.) A növények hálásak, nem beszélnek feleslegesen, és csak annyira dőlnek be és hajlanak meg, hogy kitérjenek az őket megdönteni akaró széltől. (Lásd a legkisebb kényszer elvét.) Békésen, derűsen dolgozik, annyit keres, mint én. Kertész lett. Amatőr ápoló. Persze közben megtanulja a dolgok csínját-bínját. Csabi nem akar senkit megváltoztatni. Azt mondja. Aztán mosolyogva búcsúzva ebéd után hamar elillan.

Én meg akarom változtatni az embereket. Mert a növények is változnak. Olykor hónapokig észrevétlenül. Sosem tudhatjuk, hogy kiből lesz a kertész, melyik földkupac alól mászik elő, röppen magasra a cserebogár. Lelkünk magasra vágyik, legalább oda, ahol a szívünk van. Taposni pedig csak ott érdemes, ahol nem vagyunk biztosak abban, hogy elég szilárd a talaj. (Szó szerint.) De erről a Csabával még biztos beszélgetni fogunk.

Várnai László