Azt mondod, nyertem egymilliót? Azt mondom, ha-ha-ha!

Nézz hülyének, a törvény megengedi!

Ajánlottak hihetetlenül kedvező wellness hétvégét, nyertem egészséges birka-paplant, de az elmúlt napokban minden eddiginél jobb hírt kaptam telefonon. Micsoda szerencse, egymillió forint boldog tulajdonosa lehetek, ha megadom a pontos címem – mondja egy kissé rekedtes női hang, mint a T-Mobile alkalmazottja.

Az elmúlt hónapban nem telt el olyan hét, hogy nem éreztem volna magam szerencsésnek. Többször felhívták a figyelmem telefonon, hogy kihagyhatatlan ajánlatuk van a számomra. A beszélgetések alkalmával gyakran elhangzott, hogy wellness, meg fitness – mint manapság divatos kényeztetést jelentő hívószavak. Lenne már körülbelül három hitelkártyám is, ha minden egyes akciós konstrukcióra igent mondok.

Az egyik legkedvesebb telefont Pápáról kaptam – a kijelzett vezetékes telefonszám alapján –, miszerint egy egész garnitúra birka – vagy egyéb állatból készült – ágyneműgarnitúrát nyertem. Mint kiderült, kitöltöttem valami kérdőívet. Hiába mondtam, hogy én biztos nem, mert akkor biztos valamelyik velem egy háztartásban élő rokonom. Mert ugye nálunk természetes, hogy ilyen alkalmakkor a másik számát adjuk meg elérhetőségként. Nem kell mást tennem, mint egy időpontot megjelölni, amikor a telefonáló hölgy kedves kollégája elfáradhat hozzám, hogy bemutassa a nyeremény használatát. Eddig azt hittem, egyedül is be tudok takarózni, így ismételten kértem, jelölje meg azt a tettemet, amivel kiérdemeltem ezt a kitüntető figyelmet. Természetesen a vonal azonnal megszakadt – értsd, letette a telefont. Hát akkor már nem is lesz enyém a 60 ezer forintot érő termék? Sebaj, majd ellátogatok valamilyen „érdekes” helyi előadásra, és legalább egy kávéskészlettel vigasztalódom.

De mindezek eltörpülnek egy múlt péntek esti(!) telefonhívás mellett. Tessék bemutatkozni, kéri egy T-Mobile fedőnevű, nem túl barátságos hangú hölgy. Azonnal nekem esik, miszerint az adott napon én vagyok a huszadik, aki egy egymillió forinttal feltöltött Raiffeisen bankkártyát nyertem. A munkám során gyakran találkozom rendőrségi hírekkel, ennek köszönhetően a másodperc tört részéig sem örültem a váratlan szerencsének. Az ismerőseim közül, akiknek elmondtam, milyen hívást kaptam, lelkesen gratuláltak és elgondolkoztak rajta, ők mire költenék ezt az összeget.

Szóval, rendőrségi hírek. Havonta legalább egy alkalommal olvasom a jelentések között, hogy telefonon felhívják kuncsaftot, miszerint nagy értékű nyeremény üti a markát, ha most azonnal vesz egy felöltőkártyát, beolvassa annak kódját. Sokan eleget is tesznek ennek a kérésnek, mondván, mit számít az a húszezer forint, hamarosan ennél sokkal nagyobb összeg felett uralkodhatom. Persze a hőn áhított bankkártya sosem érkezik meg.

Én nem vártam meg, amíg eljutunk erre a pontra. Péntek este – ahogy ismerősömtől gyakran hallom – a fű sem nő, nemhogy lelkes, nyilván túlórázó tekemarketingesek egymilliót szórjanak a nagyvilágba. Miért kéri el a pontos címem, ahova a bankkártyát postázhatják másnap délelőtt 9 és 11 óra között (szombaton), amikor a nyilvántartásban benne kell lennie? Biztos bennem van a hiba, hogy semminek sem tudok örülni, de erélyesen visszakérdeztem, miről is lenne szó, mert ez baromira nem játék. A kissé rekedtes hangú hölgy unhatta, hogy mindenki ellenkezik vele, mert azonnal letette a telefont.

Hívtam a rendőrséget, a XXI. században nem jelenthet gondod kinyomozni egy hívást. A technikai feltételek adottak, a törvényi azonban nem. Amíg nem történik bűncselekmény, nem nézhetnek utána, ki volt a hívó. Én barom, meg nem diktáltam be szorgalmasan a címem, és játszottam el a hiszékeny bolondot, hogy ezzel megkönnyítsem a rendőrség dolgát.

Végső elkeseredésemben felkerestem a helyi T-Mobile kirendeltséget is, gondoltam, feljelentést tehetnek ismeretlen tettes ellen a jó hírnév megsértése címszó alatt. Eddig ők sem foglalkoztak az üggyel. Nem maradt más megoldás hátra, mint ezeket a sorokat Önök elé tárom, remélve, másoktól is elvehetem azt a lehetőséget, hogy egy ilyen hirtelen jött nyereménynek örüljenek.


Cseh Zoltán

Rovat: